Tízből hét ázsiai céget ér hackertámadás

Vágólapra másolva!
Az ázsiai vállalatok háromnegyede arról számol be, hogy informatikai rendszerét érte már külső támadás. Egy felmérés szerint a cégek a fenyegetettség fokozódását érzik.
Vágólapra másolva!

Az IDC piackutató cég az ázsia-csendes-óceániai térség 9 országa ezer vállalatának tett fel az informatikai biztonsághoz kapcsolódó kérdéseket. A megkérdezettek 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy informatikai rendszerét érte már kívülről érkező támadási kísérlet, 39 százalékuk pedig úgy érzi, hogy az ilyen jellegű fenyegetettség az elmúlt egy év során fokozódott - derül ki a felmérésből. A begyűjtött adatok szerint a kutatásban részt vevő cégek 97 százaléka alkalmaz valamilyen védelmi megoldást, azonban ezek jellemzően egyszerű, kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek, leginkább vírusirtók, tűzfalak voltak. - A fenyegetettség-érzés fokozódása segíthet abban, hogy a vállalatok igényeiknek megfelelő, összetett védelmi rendszereket, így például behatolás-érzékelőket, vagy titkosítási megoldásokat használjanak - kommentálta az eredményt az IDC egyik elemzője.

A piackutató egyébként közzétette a SARS-járvány informatikai szektorra gyakorolt hatásáról készült elemzését: e szerint az ázsia-csendes-óceániai térség IT-piaca 6,1 százalékos növekedést mutathat 2003-ban. Ez "jelentős, de nem drámai" csökkenést mutat a tavalyi évben prognosztizált 7,6 százalékos növekedéshez képest - véli az IDC.