Kína: újabb internetezők börtönben

Vágólapra másolva!
Az államhatalom elleni felforgatás vádjával  négy kínai internetes aktivistát ítélt szabadságvesztésre egy kínai bíróság.
Vágólapra másolva!


Az amerikai emberi jogi szervezet beszámolója szerint egy pekingi bíróság ítéletet hozott négy internetes aktivista ügyében, akiket a hatóságok 20 hónapja tartóztattak le. Két vádlottat - egy 27 éves geológust, és egy 28 éves újságírót - 10 éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság, míg két másik aktivistának - egy 31 éves komputer-mérnöknek, illetve egy 29 éves újságírónak - 8 évet kell majd eltöltenie a börtönben, bár mindegyikük fellebbezni fog a döntés ellen.

Mind a négy személyt azzal vádolták, hogy a világhálón a kormányzatot bíráló esszéket tettek elérhetővé, továbbá létrehozták az Új Ifjúság Társaságot, melynek keretében a demokráciával és a szociális reformokkal kapcsolatos témákat vitattak meg. Kínában legutóbb május elején ítéltek 5 éves börtönbüntetésre egy honlaptulajdonost, aki az interneten információkat tett közzé az 1989-es Tienanmen téri véres eseményekről és számos olyan kérdésről, amelyek Kínában mind a mai napig tabunak számítanak.

Az ország kormányzata az elmúlt években számos olyan személyt tartóztatott le, aki az interneten publikálta ellenzéki gondolatait. Emellett a kommunista hatóságok ellenőrizni igyekeznek a világhálón lévő tartalmakat, tevékenységeket. A 65 millió rendszeres internetezőt számláló ország kormánya így azt kívánja megakadályozni, hogy a világháló a szólásszabadság fóruma legyen. Ennek eredményeként a károsnak ítélt pornográf, szerencsejáték és szélsőséges tartalmú oldalakat mellett számos külföldi hírportál, valamint a vallási és emberjogi csoportok oldalait központilag blokkolják.