Egy felmérés szerint a hazai webszerverek töredéke képes csak nagy biztonságú adatcserére. Ennek következményei mindenkit érintenek, magánszemélyeket ugyanúgy mint vállalatokat, vagy államigazgatási szerveket - állítják a vizsgálat elkészítői.
A NetLock Kft. 2002. novemberében vizsgálatot készített a hazai honlapokról, amelynek során 70 ezer bejegyzett .hu domaint vizsgált meg - áll acég közleményében. A vizsgálat a domainnevekből képzett hostnevű (gépnevű) webszerverek között mindössze 1500 olyan webszervert talált, mely rendelkezik SSL tanúsítvánnyal, ám az 1500-ból is majdnem hatszáznak lejárt érvényességű tanúsítványa volt. A során egy automata nézte végig a .hu site-okat, és gyűjtötte be az egyébként teljesen nyilvános adatokat, amely információk alapján kimutatta, hogy Magyarországon hány olyan érvényesen hitelesített webszerver van, amely titkosított kommunikációra képes.
A NetLock megállapította azt is, hogy az ellenőrzött 900 érvényes tanúsítvány 91 százaléka nem elfogadott hitelesítésszolgáltatótól származik. A maradék 9 százaléknyi, elfogadott szolgáltatótól származó tanúsítványból pedig 30 magyar és 50 külföldi. Az eredmények szerint így a vizsgált magyarországi website-ok alig több mint 0,1%-ával lehet biztonságosan adatkommunikációt folytatni, biztonságosan adatokat küldeni.
Az adatok ellenőrzése érdekében a NetLock elvégezte ugyanezt a vizsgálatot 2003. májusában is, amelynek eredménye szinte teljesen megegyezik az első méréssel. Számokban kifejezve a májusban megvizsgált 1500 SSL-t használó magyar weblap közül 600 érvénytelen volt, a maradéknak pedig 93 százalék továbbra sem vett igénybe hitelesítés szolgáltatót. Ezek a cégek vagy saját maguk hitelesítették magukat vagy használt termékeik alapbeállításait meghagyva nyújtják szolgáltatásaikat a külvilág felé. A NetLock második mérése során is megállapíthatta, hogy az SSL-t használó weblapokból nagyon kevesen, mindössze 66-an (7%) vettek igénybe hitelesítés szolgáltatót, ebből 26-an (39%) a NetLock szolgáltatását, míg a többiek külföldi szolgáltatókkal dolgoznak (27% Thawte, 14% Verisign, 15% RSA Data Security, 5% egyéb).
A vizsgálatot végzők szerint a lesújtó eredmény pontosan mutatja, hogy a magyarországi site-okkal jelenleg egyáltalán nem lehet biztonságosan kommunikálni. A biztonsági hiányosságokból adódó veszélyek pedig mindenkit érintenek, magánszemélyeket éppúgy mint vállalatokat, intézményeket vagy államigazgatási szerveket. Közleménye szerint a NetLock számára érthetetlen, hogy hazánkban miért nincs igény a biztonságos kommunikációra, pedig egy SSL-el nem védett szerverrel folytatott kommunikáció ingyenes eszközökkel, különösebb nehézségek nélkül lehallgatható. Így akár egy hírportálos levelezésre való feljelentkezésből kideríthető a felhasználó ott használt jelszava, és e perctől kezdve letölthető minden levele, akár pedig egyéb személyes adatai is.
[origo]
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Gazdag gyerek játéka az új Playstation zsebkonzol
Nyolcvanezer forintot kell kifizetnie annak, aki februártól az új, nagy konzolokat is megszégyenítő grafikára képes hordozható Playstation játékgéppel akar játszani. A ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.