Szerverközpont-fejlesztés az Interware-nél

Vágólapra másolva!
A magyar nyelvű internetes tartalmak nagy részét hostoló Interware újabb szervertermet nyitott Victor Hugo utcai épületében. A cég ezentúl a korábbi alapterület kétszeresén tárolhat szervereket.
Vágólapra másolva!

A cég két 120 négyzetméteres géptermében az idei év májusára teltház állt elő, és emiatt szükségessé vált egy újabb, 240 négyzetméteres gépterem kialakítása a Victor Hugo utcai irodaházban. A megnyitón Pámer Róbert, az Interware vezérigazgatója hangsúlyozta: külön megtiszteltetés és elismerés számukra, hogy a távközlési szakma jeles képviselői is igénybe veszik szolgáltatásaikat.

Az új szerverterem csütörtöki átadása után a vállalat augusztus táján kezdi meg annak valós használatát. Az Interware saját becslései szerint a hazai szerverpiac több mint 50 százalékát tudhatja magáénak. A cég által hostolt szervereken számos tartalomszolgáltató, így például az Index, a TV2 és az RTL Klub tartalmai is megtalálhatók.