Chatelni mennek a rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy héten keresztül online chaten tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők az ORFK számos tagjának. A többek közt Garamvölgyi Lászlót és Salgó Lászlót felvonultató chatet webkamerás közvetítés egészíti ki.
Vágólapra másolva!

A Chat7 egy hete alatt, június 16. és 22. között napi 18 órán keresztül mutatkoznak be az Országos Rendőr-Főkapitányság munkatársai. Az online beszélgetések résztvevői válaszolnak az internetezők által feltett kérdésekre, közösen gondolkodnak a net jogi, rendőri, etikai problémáiról, ezen kívül baleset- és bűnmegelőzési témában adnak tanácsokat - áll az ORFK közleményében.

Hétfőn délután Garamvölgyi László kommunikációs igazgató nyitotta meg a vendégek sorát, szerdán az Év Budapesti rendőre, Németh Péter alezredes chatel, csütörtökön pedig Salgó László vezérőrnagy, országos főkapitány ül a monitor elé. A chat résztvevői esténként különböző témákról beszélgetnek, Az internetezők webes közvetítés segítségével szemügyre is vehetik a "vonal" túlsó végén ülőket.

Kedd reggeli próbánk tapasztalatai alapján a rendőrök chatszobája iránt igen nagy volt az érdeklődés, ez azonban sok esetben kaotikussá tette a kialakuló párbeszédet.

Az érdeklődök a Gyalogló chat Chat7 oldalán találhatnak bővebb tudnivalót.