A zeneipar levadássza a fájlcserélőket

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől az amerikai lemezkiadó cégek szövetsége monitorozni fogja a fájlcserélő hálózatokat, s néhány héten belül várhatóan több száz peres eljárást kezdeményez majd.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) bejelentette, hogy június 26-ától hadjáratot indít a fájlcserélő hálózatok használói ellen. A zeneipar érdekvédelmi szervezetének közlése szerint elsősorban a nagy forgalmat lebonyolító felhasználókra koncentrál majd, s szerzői jogsértéseikért peres eljárásokat kezdeményez majd ellenük. A perbe fogott felhasználókra a megállapított jogsértésenként akár 150 ezer dolláros büntetést is róhat a bíróság. Egyelőre nem kerülnek célkeresztbe azok a felhasználók, akik csak letöltenek zenéket a hálózatokról, de ők maguk nem osztanak meg fájlokat - közölte az RIAA. Ezért a jogvédő szervezet képviselője azt javasolja a zenerajongóknak, hogy vagy ne használjanak fájlcserélő programokat, vagy úgy állítsák be az alkalmazást, hogy az ne tegye lehetővé a merevlemezen található fájlok elérését más felhasználók számára. A zeneipari szervezetek mindeddig magukat a fájlcserélő hálózatok működtetőit támadta a sorozatos jogsértések kapcsán. Bár néhány fájlcserélő ennek nyomán megszüntette tevékenységét, sorra jelentek meg az újabb és újabb szolgáltatások, ezért megváltozott az iparág stratégiája: a hangsúly az egyéni felhasználókra terelődött át.

Az RIAA a perek megindításához szükséges bizonyítékok beszerzéséhez egy speciális szoftvert használ majd, amely végigpásztázza a fájlcserélő hálózatokon elérhető tartalmakat. A szervezet az alkalmazással hozzáférhet ahhoz, hogy egy adott felhasználó milyen anyagokat oszt meg a világhálón, IP-címe alapján pedig - internetszolgáltatóján keresztül - be is azonosíthatják személyét. A szövetség várakozásai szerint a vizsgálatok végeztével több száz fájlcserélő ellen indítanak majd pereket. Iparági felmérések szerint a hálózatokon havonta 2,6 milliárd zene-, video-, és más fájlokat osztanak meg a felhasználók. A zenei albumok eladásai a szervezet adatai szerint a 2000-ben regisztrált 40 milliárdról a fájlcserélő hálózatok megjelenését követően 2002-ben 26 milliárd dollárra esett vissza.

Nemrégiben az RIAA számára kedvező határozatot hozott egy amerikai szövetségi bíróság. Ebben arra kötelezték a Verizon távközlési és internetszolgáltató vállalatot, hogy adja ki a lemezipari szövetség számára azon felhasználóinak adatait, akik nagy mennyiségben tettek elérhetővé illegális zenéket az interneten. Áprilisban az RIAA perbe fogott négy egyetemistát szerzői jogok által védett anyagok illegális cseréje miatt. A négy hallgató végül beleegyezett, hogy megfizeti a szervezet által igényelt, személyenkénti 12-17 ezer dolláros kártérítést.