Román fiatal készíthette az új Blastert

Romániában a hatóságok letartóztattak egy 24 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy ő készítette a világszerte nagy károkat okozó Blaster féreg szeptember elején megjelent új variánsát.

Egy víruskereső szoftverekkel foglalkozó helyi cég közreműködésével sikerült a román rendőrségnek elfognia Jászvásárban a  24 éves fiatalembert,  aki a hatóságok szerint az MSBlast, Blaster és Lovsan néven ismert, interneten terjeszkedő féregvírus új, F jelű variánsát készítette és terjesztette. Ciubanu egyébként a Jászvásári Műszaki Egyetem diákja, szerda éjjel tartóztatták le, s a hatóságok lefoglaltak számítógépei közül kettőt.

Ciubanu kézrekerítését jelentősen megkönnyítette, hogy a víruskódban elhelyezte saját becenevét, illetve egy üzenetet egyik tanárának, valamint egy, az egyetem honlapjára mutató hiperlinket is. Ha a víruskészítőt bűnösnek találják, akár 3-tól 15 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Az IT-biztonsági szoftvereket fejlesztő Symantec információi szerint az MSBlast.F szeptember 1-jén ütötte fel fejét a világhálón, azonban nem okozott olyan mértékű károkat, mint eredeti variánsa. Mint ismeretes, a Blaster féreg az NT-alapú Windows operációs rendszereket támadta azok egyik lehetséges biztonsági résén keresztül, s túlterheléses támadást indított a Windowsupdate.com webhely ellen. Mivel a féreg számos programozási hibát tartalmaz, a vele fertőzött számítógépek sokszor hibaüzeneteket jelenítenek meg, illetve lefagynak, újraindulnak.

Az F jelű variáns elődjéhez hasonlóan terjed, és csupán néhány dologban tér el az eredeti károkozótól: többek között abban, hogy nem a Microsoft szoftverfrissítéseket tartalmazó weboldalát, hanem egy már nem működő román webhelyet támad a fertőzött gépekről indított lekérésekkel.

Néhány nappal ezelőtt tartóztatták le az amerikai hatóságok a  Blaster.b  féreg íróját, egy 18 éves minnesotai diákot is. Jeffrey Lee Parsonra akár tíz év börtön és 250 ezer dollár (több mint 57 millió forint) pénzbírságot is kiszabhat a bíróság, ha bűnösnek találja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK