Straub: Áttörésre számítok az internet terén

Vágólapra másolva!
Sok mindentől függ, hogy egy országba, illetve a piac egyes szegmenseibe mennyi tőke áramlik be, az egyik ilyen feltétel a jogszabályi háttér. A távközlésben e téren rövidesen változás lesz: 2004. január 1-jén hatályba lép az új törvény. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Straub Eleket, a Matáv elnök-vezérigazgatóját.
Vágólapra másolva!

Milyen körülményeket teremtett a befektetések számára az elmúlt évek hazai távközlési piacán a jogszabályi háttér?
- Az üzletet nem a törvények döntik el, a jogszabályi háttér csak másodlagos kérdés. Valójában a termékektől, az áraktól és mindenekelőtt a tőkeerőtől függ, hogy egy vállalat mennyire sikeres a piacon. Ilyen értelemben a hazai jogszabályi háttér semleges volt, nem jelentett előnyt vagy hátrányt a befektetőknek - így a Matáv 10 éve jelen lévő tulajdonosának, a Deutsche Telekomnak sem.

Szükségesnek tartja, hogy további befektetők jöjjenek a hazai távközlésbe?
- A magyar távközlési piac megerősödéséhez elengedhetetlen az infrastruktúra bővítése. További súlyos befektetések kellenek tehát. Ezt a ma piacon lévők nem tudják kellő gyorsasággal megvalósítani. Ismerve a magyar gazdaságot, e befektetések egy részét valószínűleg külföldről kell várni.

A törvény - ha nem is döntő mértékben, de - segítheti vagy korlátozhatja a befektetéseket. Támogatónak tartja az új törvényt?
- A végrehajtási utasítások még nem készültek el, de jelenlegi ismereteink szerint a törvény szerencsés adaptációja az európai uniós jogszabályoknak, amelyek a volt monopolszolgáltatókra többletterheket rónak. Számunkra tehát nem kifejezetten előnyös az új szabályozási környezet, de természetesen elfogadjuk, hogy a verseny élénküléséhez erre van szükség.

Új hírközlési törvény: az első reakciók/techbazis/20031125megosztott.htmlAz internet jövőjéről vitáznak a héten/techbazis/internet/20031210azinternet.htmlA magyarok negyede internetezik/techbazis/internet/20031125amagyarok.htmlKözel 600 millióan interneteznek világszerte/techbazis/internet/20031121kozel.html

Elégedettek a törvényalkotás folyamatával?
- Egyértelműen pozitív volt a folyamat; korrekt módon tette lehetővé, hogy a Matáv és a piac többi fontos szereplője nyíltan elmondja a véleményét a szakmai kérdésekben. Így elkerülhettünk egy sor csapdát. Ugyanakkor persze maradt néhány pont, ahol a törvény bizonytalanságokat, netán kockázatokat rejt magában. Reméljük, a végrehajtási utasítások megoldják ezeket a problémákat.

Várhatnak az ügyfelek komoly pozitív változásokat 2004-ben?
- Egész biztos. Egyébként minden pesszimista vélekedéssel szemben már az elmúlt években is lényegesen javult a helyzet. A nagyfogyasztók már évek óta igazi versenypiacon, több ajánlat közül választhatnak, és az is tény, hogy ma körülbelül fele áron lehet internetezni, mint három évvel ezelőtt. De említhetném a vezetékes telefóniát is, ahol évről évre 10-20 százalékos árcsökkenés mutatható ki, ehhez természetesen figyelni kell a díjcsomagokat, és választani kell. Ezek a folyamatok a jövőben is folytatódnak.

Mit tart 2003 legnagyobb eredményének és legnagyobb fiaskójának a hazai távközlésben?
- A legnagyobb eredménynek a szélessávú internet gyors fejlődését tartom. E területen - a kormányzat és az iparág összefogásával - megváltoztattuk a játékszabályokat. Fiaskóról nem beszélnék, de kétségtelen, hogy a Matáv számára fájdalmas veszteség a vezetékes telefónia visszaszorulása.

Mi az a legnagyobb változás, ami a jövő év hazai távközlését jellemezheti?
- Az egyik legnagyobb dolog, hogy megkezdődik a harmadik generációs mobiltechnológia előkészítése. Ezen kívül - a már említett, idei lépéseknek köszönhetően - az internet terén számítok áttörésre; azt várom, hogy 2004-ben a világháló használata tömegessé válik.