Lovaggá ütik a web feltalálóját

Vágólapra másolva!
Az egyik legnevesebb brit elismerés tulajdonosának vallhatja magát a web atyjaként emlegetett Tim Berners-Lee. Sir Timothy több mint tíz évvel ezelőtt hozta létre az internet ma leggyakrabban használt formájának csíráját.
Vágólapra másolva!

A brit királyi hivatal év végi tájékoztatása szerint Berners-Lee "az internet globális fejlődésében szerzett érdemeiért" részesül a második legrangosabb lovagi elismerésben. - A kitüntetés a webes fejlesztéseket végző teljes kutatói közösséget illeti meg - nyilatkozta az angol kutató közleményben, hozzátéve: vélekedése szerint az elismerés az internet alapvető szellemének, annak a szándéknak is szól, mellyel feltalálói azt mindenki számára elérhetővé kívánták tenni.

A londoni születésű Tim Berners-Lee a nyolcvanas évek második felétől a svájci CERN (Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) munkatársaként végzett kutatásai során dolgozta ki a World Wide Web (www) ma ismert formájának alapjait.

A fizikus végzettségű kutató alapvető célul a digitális információ megosztását tűzte ki célul, az első megoldást csak a belső kutató hálózatra szánták, ám néhány év alatt erre az alapra - például az angol fizikus által kidolgozott URL-re, az internetes címekre (például www.origo.hu) - épülve született meg a világméretű internet. Szintén ő indította el az első webszervert.

A 48 éves fizikus jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, s a World Wide Web Consortium (W3C) vezetője. A szervezet célja a webhez kapcsolódó, minél szélesebb körben elfogadott szabványok és specifikációk kidolgozása, melyek hozzájárulnak a net átláthatóságához és lehetőségeinek hatékony kiaknázásához.