Vágólapra másolva!
Karácsony előtt nyelvi lelemény-játékra invitáltuk olvasóinkat, melyben a Vizsla kereső legfrissebb 10 keresőszavát felhasználva egy három mondatos történetet kellett írni. Mivel szép számú ötletes pályamű érkezett, a döntés nem volt könnyű.
Vágólapra másolva!

A tavaly december elején indított játék a Vizsla új, Mit keresnek a többiek? névre keresztelt szolgáltatására épült. A minden Vizsla találati oldalon megtalálható, Most keresik a többiek! - linkre kattintva megláthatjuk azt a 10 szót, amelyet utoljára gépeltek be a keresőbe. A feladat lényege az volt, hogy ki-ki tetszése szerint válasszon ki egy tízes listát, s minden elemét felhasználva írjon egy sztorit maximum három mondat erejéig. Az eredeti játékkiírás itt olvasható.

A beérkezett szellemes, kreatív pályaművek élvezetes és nehéz feladat elé állították a szerkesztőség tagjaiból összeállt négytagú zsűrit. Az elbírálás során, a játék kiírásában szereplő követelmények mellett figyelembe vettük azt is, hogy mennyire ötletes a sztori, milyen mértékben érződik olvasáskor a keresőszavak felsorolás jellege.

Két alkotást találtunk a legjobbnak, s hosszas tanakodás után mindkettőt győztesnek mondtuk ki, mivel stílusuk, megoldásmódjuk annyira különböző. Az egyik nyertes pályázat Kovács Mónika billentyűzete alól került ki; ő egyedülálló módon mind a 10 keresőszót egyetlen mondatba foglalta:

Keresőkifejezések:
mágia
1970
málé
csengőhangok
ancsa
szent imre pszichiátria
letelepedési engedély
sauna
talaj
karnevál

Dátum:
2003.12.11. 12.25

Sztori:
Szabó "málé" Ancsa, a honi mágia kutatók egyik legismertebb képviselője
-jelenleg a Szent Imre Pszichiátria lakója- 1970-ben kapott letelepedési
engedélyt Finnországban, a talajból gombaként növő szaunák és
csengőhangoktól visszhangzó éjközépi karneválok földjén.

A másik nyertes mű Molnár Csaba alkotása: frappáns, csattanóval végződő történet:

Keresőkifejezések:
kiadó
canabis
Corvin Budapest
kobanya
angéla
Bányai Attila
analizer forum
3,felido.hu
jó vendéglátó gyakorlat
karácsonyi képeslap

Dátum:
2003.12.12. 11:03

Sztori:
Kőbánya, döccent nagyot a villamos, felébresztve Angélát, aki egész éjszaka azon törte a fejét, hogy milyen ábrával díszítse a Corvin Budapest kiadó által megrendelt karácsonyi képeslap sorozatát.Gyötrődésének aztán meglett az eredménye: cannabis, villant be ködlő gondolatai, vízió-szerű káprázatai közé a növény jellegzetes, ívelt, tekeredő formája, amit lázasan rajzolni kezdett, vagyis inkább a kezei mozdultak meg, és eszeveszett tempóban követték a ki tudja honnan előkúszó leveleket és szárakat, mígnem szürke hajnal telepedett a szemközti háztetőkre. Hármonegyed tíz volt mikor leszállt a sárga ötvenkettesről, és fáradtságtól imbolyogva elindult az épület felé, ahol Bányai Attila - a megbízó - várta high-tech irodájának egyik plazma monitora előtt, unottan olvasgatva a 3.felido.hu weboldal, analizer forum rovatát, miközben kiszólt démonikus vonzerővel megáldott Rosella nevű titkárnőjének, hogy ugyan főzzön már egy kávét és készítsen elő némi aprósüteményt meg néhány üdítőt, mert hamarosan jön az a furcsa rajzoló lány, akiben csak egy jó vendéglátó gyakorlatot látott a mai napra.

Természetesen mindkét győztesnek jár a jutalom: egy-egy Mindentudás Egyeteme 1 könyv, amely az első 19 előadást tartalmazza, valamint alkotásuk fél évig Partnerünk ajánlataként, azaz a Vizsla találati oldalain jelenik meg arra a bizonyos 10 szóra, amelyre épült sztorijuk.

Gratulálunk a győzteseknek és minden pályázott, játékos kedvű olvasónkak!