Gondok az Explorer-javítás körül

Vágólapra másolva!
A Microsoft soron kívül, a hét elején kritikus biztonsági javítást bocsátott ki az Internet Explorerhez. A hibákat orvosló patch telepítése nyomán újabb problémák léphetnek fel - számoltak be felhasználók. 
Vágólapra másolva!
Fontos javítás az Internet Explorerhez/techbazis/szoftver/20040203fontos.html

A szoftveróriás a hét elején adta ki azt a szoftverjavítást az Internet Explorerhez, amely többek között azt gátolja meg, hogy trükkös HTML-kódok alkalmazásával a felhasználókat hamis website-okra irányítsák át, miközben a címsorban a valódi oldal URL-je szerepel. A javítás telepítését követően a böngésző azon funkciója is elérhetetlenné válik, amely lehetővé tette felhasználói nevek és jelszavak továbbítását a címsoron keresztül (például: http://user:jelszo@host.hu). Szakértők szerint ez a hitelesítési módszer egyébként nem túl biztonságos, ezért használatát sem igazán javasolják: ennek ellenére számos, fizetős tartalmakat kínáló webhelyen alkalmazzák, ezen site-ok elérése azonban a patch telepítése után problémás lehet.

A funkció blokkolása azonban számos, jelszóval védett webhely elérését teszi lehetetlenné - számolt be a ZDNet. Az online hírmagazin szerint ráadásul bizonyos esetekben hiába telepítik fel a PC-re a napokban kiadott patchet, a jelszavas URL-ek továbbra is használhatók maradnak - ugyanakkor bizonyos felhasználók esetében a javítás valóban kikapcsolja a kérdéses funkciót. Egy, a lap által megszólaltatott szakértő úgy véli, a patch hibátlanul működik, ha azt egy "szűz", azaz frissen telepített Windows alatt installálják, ugyanakkor nem működik tökéletesen, ha az adott gépen az Internet Explorerrel valamilyen segédprogramot - például a Google Toolbart - használnak. A Microsofthoz csütörtök délelőttig nem érkezett panasz a szoftverjavítás kapcsán - nyilatkozta a cég