Forróvonal indul az e-ügyintézéshez

Vágólapra másolva!
Telefonos ügyfélszolgálatot indított a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala. A forróvonallal a kormányzati portálon elérhető internetes ügyintézési lehetőséget kívánja támogatni.
Vágólapra másolva!

Az internetes ügyintézési lehetőséget is biztosító kormányzati portálhoz (www.magyarorszag.hu) kapcsolódó telefonos ügyfélkapcsolati szolgáltatás munkatársai az ügyintézés útvesztőiben rekedteknek nyújtanak segítséget. A hotline-on történő ügykezdeményezési lehetőséggel az okmányirodában tett első látogatás spórolható meg, lévén, hogy telefonon lehetőség adódik tisztázni, hogy legközelebb milyen papírokat, mennyi okmánybélyeget, stb. hozzon magával a látogató. Az ügyintézés elindítható az interneten, vagy a call center telefonszámán.

Az LNX által kiépített call center a banki rendszerekhez hasonlóan képes a hívásrögzítésre, és olyan statisztikai adatok összegzésére is, mint a fogadott hívások száma és fajtája, vagy a különböző minőségi mutatók.

A 273-4800-ás számot tárcsázva a "belügyminisztérium internetes közigazgatási szolgáltató rendszere", illetve ennek automatája fogadja a hívást, innen több szintű menürendszer vezet tovább. A rendszer hétköznap munkaidőben érhető el, míg a magyarorszag.hu szolgáltatásai az "Ügyintéző" menüpont alatt, regisztráció után vehetők igénybe.