Minisztériumi honlapok: a változatosság gyönyörködtet

Vágólapra másolva!
Tekintélyes információmennyiség jellemzi a legtöbb hazai minisztérium honlapját, a portálokon kutakodók azonban sokszor elveszhetnek a nem mindig optimálisan szervezett adathalmazokban. A különböző tárcák weboldalai igen hullámzó színvonalat nyújtanak, hiszen az ahány ház, annyi szokás jegyében minden szakminisztérium saját maga alakítja ki webes megjelenését. A szó szerinti sokszínűségnek gyakran azonban az átláthatóság és átjárhatóság látja kárát, igaz, egy kormányzati ajánlás éppen ezt a helyzetet kívánja orvosolni.
Vágólapra másolva!

Informatikai és Hírközlési Minisztérium

A minisztérium www.ihm.hu címen elérhető honlapját egyszerű felépítés és a hűvös színek jellemzik. A webhelyen a szaktárca tevékenységéhez kapcsolódó hírek mellett a minisztérium által meghirdetett pályázatokról találhatunk információkat. A néha kissé bizony széteső felépítésűnek tűnő honlap jobb felső sarkában elhelyezett dobozban friss informatikai hírek közül csemegézhet a látogató, bár ott jártunkkor ezek a hírek épp nem voltak elérhetők. Érdekesség, hogy a weblap címét 2003-ban az Irigy Hónaljmirigy zenekartól vásárolta meg az informatikai tárca.

Az informatikai minisztérium honlapja


Belügyminisztérium

A belügyi tárca honlapját a www.b-m.hu cím alatt érhetjük el, s ezen webhelyen kaptak helyet többek között a rendőrség, a határőrség és más belügyi szervek internetes oldalai is. A site kissé túlzsúfolt nyitólapját javarészt a minisztérium munkájával kapcsolatos hírek találhatók, de jogszabályokról, illetve az egyes BM-hez kapcsolódó hivatalok elérhetőségeiről is tájékozódhatunk. A weboldal saját, kissé nehézkesen használható fórummal is rendelkezik, melyen az érdeklődő felhasználók - regisztrációt követően - egymással is eszmét cserélhetnek.


Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium

A www.gyism.hu oldalon elérhető webhely fiatalos megjelenésével leginkább egy tinédzsereknek szánt programajánló honlapra hasonlít. A portál nyitólapján kissé összetorlódnak az információk, de szerencsére a bal oldali menü segítségével témák szerint is lehet szűrni a látogatót érdeklő tartalmakat: gyermek- és ifjúsági ügyek, sportügyek, kábítószerügyi koordináció, fogyatékosok sportja és nemzetközi ügyek. Pozitívum, hogy mindegyik témához alapos linkgyűjtemény tartozik, s az is, hogy a gyism.hu oldalait a vak és gyengénlátó felhasználók is böngészhetik az ingyenes Hírmondó hangos böngészővel.

Gyism.hu: a legújabb






Pénzügyminisztérium

Kimondott puritánság jellemzi a www.p-m.hu, a www.penzugyminiszterium.hu és a www.pm.gov.hu alatt található fiskális honlapot. A szolid zöldes háttér előtt külön keretben jelennek meg a lehívott információk, legyen szó hatályos jogszabályokról, tervezetekről, az üvegzseb programmal vagy éppen a költségvetéssel kapcsolatos tudnivalókról. Az angol nyelven is elérhető honlapon hangsúlyos helyre került az Európa-terv weboldalának linkje. A sajnálatos módon a már jó pár évvel ezelőtt is túlhaladott webes megjelenésű portál oldalai sokszor igen lassan töltődnek le.


Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium

A minisztérium élénk színekben pompázó honlapján (www.eszcsm.hu) a leghangsúlyosabban szigorúan magához a tárcához kapcsolódó hírek kaptak helyet, de a minisztérium által meghirdetett pályázatokról, szociális szolgáltatásokról és betegjogokról is rengeteg információt talál a látogató. Regisztráció után fórum, a szakmai érdeklődők számára pedig a honlapról nyíló egészségügyi ágazati portál is hozzáférhető. A portált az Axelero támogatásával készült, ingyenesen letölthető Hírmondó nevű hangos böngészővel vak és gyengénlátó felhasználók is böngészhetik.

Miniszteri köszöntő az eszcsm.hu-n