Kevesen vezetnek online naplót

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy ma már gyakorlatilag bárkinek módjában áll, hogy információkat tegyen közzé az interneten, kicsi azoknak a száma, akik online naplót vezetnek, és még kevesebben vannak azok, akik ezt napi rendszerességgel teszik - derül ki a Pew Internet and American Life Project márciusban közzétett felméréséből.
Vágólapra másolva!

A kutatócég szerint egyértelműen kimutatható, hogy csak egy szűk kisebbség él a webes naplókészítés lehetőségével, hogy rendszeres időközönként online eszmecserét elindítva kifejtse gondolatait egy adott témával kapcsolatban - írja az Információs Társadalom és Trendkutató Központ Infinit hírlevele. A Pew felmérése szerint a felnőtt amerikai internethasználók mindössze 2-7%-a vezet naplót a hálón (ez a szám is 3-9 millió felhasználót jelent); ebből is mindösszesen 10% frissíti napi rendszerességgel blogját. A többség csak hetente vagy még ritkábban teszi ugyanezt. Bár a tavaly készült hasonló felmérés tanúsága szerint a felhasználóknak mindössze 2%-a vezetett naplót az interneten, a 2004 elején lebonyolított utóvizsgálatok előzetes elemzéséből származó adatok arra utalnak, hogy ez az érték 7%-ra emelkedett. Az internethasználók nagyjából 11%-a számolt be arról, hogy olvas valamilyen online naplót. Az olvasók leggyakrabban barátok blogjait látogatják.


Egyéb tartalmak

A felmérésből az is kiderült, hogy az internetezők 21%-a fényképeket is közzétett a hálón, 20% pedig arról számolt be, hogy a látogatók számára azt is lehetővé tették, hogy zenei vagy mozgókép-fájlokat töltsenek le számítógépükről. A megkérdezetteknek ezen kívül 7%-a rendelkezett olyan webkamerával, amelynek segítségével a többi felhasználó akár élőben is láthatja őket.

ITTK Infinit