Hagyományos vonalra csatlakozna a Skype

Vágólapra másolva!
Több újdonságról számolt be a Skype internetes telefonmegoldást fejlesztő társaság. A cég hosszabb távú célkitűzése, hogy megoldásukkal a hagyományos telefonrendszer is elérhető legyen.
Vágólapra másolva!

A Skype cég, mely az azonos nevű, ingyenes internet-alapú telefonszoftverről vált ismerté, hétfőn bejelentette: 19 millió dollárt fektet az üzletágba. A társaság reményei szerint tőke hozzájárulhat azon tervhez, miszerint felhasználóik a jövőben a hagyományos telefonos hálózatokat is elérhessék számítógépükről.

A Skype peer to peer (P2P) szolgáltatást igénybevevők eddig csak azokat a felhasználókat érhették el, akiknek számítógépe az internethez volt csatlakoztatva és korábban szintén telepítették a programot. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy internetkapcsolattal rendelkező felhasználók a világhálón keresztül ingyen folytassanak telefonbeszélgetéseket egymással, egy szintén ingyen letölthető speciális kliensszoftver segítségével. Bár a piacon már számos olyan alkalmazás elérhető, amely hasonló szolgáltatást biztosít, a két fejlesztő közlése szerint a Skype az első olyan nettelefon-alkalmazás, amely a fájlcserélő hálózatok esetében megismert peer to peer technológiát használja, így biztosítva az adatok folyamatos áramlását a világhálón.

A megoldást fejlesztő társaság vezetői több újdonsággal is kirukkoltak: a hét végén megrendezésre kerülő CeBit informatikai szakvásáron tervezik bejelenteni annak a vezető európai gyártónak a kilétét, akivel szerződést kötöttek a Skype által használt rendszert otthonra szánt telefonkészülékekbe történő beépítéséről. A készüléknek egyelőre nincs kész a végső formai terve, ám annyi biztos, hogy a telefon tartalmazni fog egy külön gombot, mellyel közvetlenül elérhető lesz a Skype által használt hálózat.

Tervei szerint egyébként a cég a jövőben a program kéziszámítógépes változatát is piacra dobja.