Nincs komoly veszélyben az internet

Vágólapra másolva!
A interneten már elérhető egy rossz szándékú program, amely egy széles körben használt internetes szabvány hibáját használja ki. Szakértők szerint azonban a szoftver nem jelent számottevő fenyegetést az internetre.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Királyságban működő Nemzeti Infrastruktúra Biztonsági Koordinációs Központ a napokban figyelmeztetést adott ki egy, az interneten széles körben használt TCP (Transfer Control Protocol) nevű hálózati protokollban felfedezett hiba kapcsán. A biztonsági rés kiaknázásával illetéktelenek lebonthatják az internetre kapcsolt hálózati eszközök, például szerverek, és a világhálón zajló adatforgalom irányítását végző útválasztók (router) közötti kapcsolatot.

Noha a Symantec informatikai biztonsági társaság szakemberei szerint már közkézen forog egy olyan szoftver, amely kifejezetten a TCP-ben lévő hiányosságot kihasználva megzavarható egyes útválasztók működése, egyelőre nem tartják súlyosnak a hiba nyomán jelentkező fenyegetettséget. A vállalat eddig nem észlelte, hogy a rossz szándékú program felhasználásával internetes támadásokat hajtottak volna végre. Emellett szakértők szerint a világháló működése nem forog veszélyben, amely részben annak is köszönhető, hogy számos hálózati eszközöket gyártó cég is kiadta már az ezt orvosló szoftveres javításokat hardvereikhez, s más gyártók is vizsgálják a hibajelenséget.