Civil alapítvány a hazai internetért

Vágólapra másolva!
Civil kezdeményezésre létrejött az Internet Fejlesztési Alapítvány (INFA), mely célja a magyarországi internet terjedését elősegítő projektek tervezése, kivitelezése és támogatása, illetve az internet tartalmi és infrastrukturális fejlesztése - áll a szervezet csütörtöki közleményében.
Vágólapra másolva!

Az INFA céljai eléréséhez három fő célkitűzést tart lényegesnek követni. Az első a civil kezdeményezések támogatása, akár több éves múltra tekintenek vissza, akár még csak kezdeti stádiumban vannak. A második cél a saját projektek lebonyolítása, melyek professzionális színvonalon nyújtanak ingyenes, de hasznos és könnyen használható szolgáltatásokat. A harmadik célkitűzés a felhasználók számára vonzó internet-kép kialakítása, a felhasználók képzése, oktatása, internetes kapcsolathoz való jutásuk segítése.

Közlése szerint az INFA Alapítvány politikailag semleges és független, ugyanakkor projektjeit - amennyiben szükséges - a hatóságok és politikai szereplők, illetve piaci szereplők informatikai részlegével történő egyeztetés mellett hajtja végre. Az INFA párt- és ideológia-független.