II. Erzsébet pénteken a londoni Buckingham palotában adta át lovagi címét Bermers-Lee-nek, a tudós a brit birodalmi rend második legmagasabb fokú elismerésében részesül. A brit királyi hivatal előzetesen még 2003 végén adott ki tájékoztatást az "internet atyjának" hivatalos elismeréséről, szerint Berners-Lee "az internet globális fejlődésében szerzett érdemeiért" részesül a második legrangosabb lovagi elismerésben. - A kitüntetés a webes fejlesztéseket végző teljes kutatói közösséget illeti meg - nyilatkozta az angol kutató közleményben, hozzátéve: vélekedése szerint az elismerés az internet alapvető szellemének, annak a szándéknak is szól, mellyel feltalálói azt mindenki számára elérhetővé kívánták tenni.
A londoni születésű Tim Berners-Lee a nyolcvanas évek második felétől a svájci CERN (Európai Részecskefizikai Kutatóintézet) munkatársaként végzett kutatásai során dolgozta ki a World Wide Web (www) ma ismert formájának alapjait. A fizikus végzettségű kutató alapvető célul a digitális információ megosztását tűzte ki célul, az első megoldást csak a belső kutató hálózatra szánták, ám néhány év alatt erre az alapra - például az angol fizikus által kidolgozott URL-re, az internetes címekre (például www.origo.hu) - épülve született meg a világméretű internet. Szintén ő indította el az első webszervert.
A 49 éves Sir Lee jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, s a World Wide Web Consortium (W3C) vezetője. A szervezet célja a webhez kapcsolódó, minél szélesebb körben elfogadott szabványok és specifikációk kidolgozása, melyek hozzájárulnak a net átláthatóságához és lehetőségeinek hatékony kiaknázásához.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?