Újabb hétszáz fájlcserélőt perel a zeneipar

Vágólapra másolva!
Az amerikai lemezipari óriáscégeket tömörítő RIAA szerdán bejelentette, hogy újabb 744 olyan felhasználó ellen indít pert, akik internetes fájlcserélő hálózatokon illegálisan tettek mások számára elérhetővé szerzői jogok által védett zeneszámokat.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) az internetes zenekalózkodás visszaszorítását célzó stratégiája keretében tavaly szeptember óta az online fájlcserélő hálózatok felhasználóit fogja perbe hónapról hónapra. Az RIAA szerdai bejelentése szerint a szervezet újabb 744 felhasználót fogott perbe, akik korábban internetes fájlcserélőkön - többek közt a Limewire-en, a Groksteren, a Kazaa-n és az eDonkeyn - zeneszámokat töltöttek le és tettek elérhetővé mások számára jogtalanul.

A szervezet egyelőre - IP-címük és egyéb hálózati azonosítóik birtokában - névtelenként fogta perbe a fájlcserélő-használókat, mivel egy tavaly decemberi bírósági döntés értelmében csak bírói felhatalmazás birtokában kérheti ki az érintett előfizetők adatait az internetszolgáltatóktól. Az RIAA tavaly szeptember óta már több mint 4 ezer fájlcserélő-használót perelt be, bár sokukkal peren kívüli megállapodást kötött, melynek keretében az alperesek pár ezer dolláros büntetés megfizetését vállalták magukra, valamint azt, hogy a jövőben tartózkodnak a hasonló jellegű tevékenységtől.