Macre is elérhető a Skype

2004.09.01. 12:10

A számítógépek közötti ingyenes, interneten keresztüli telefonálást biztosító szoftver a Windows és Pocket PC után Macintosh platformra is elérhetővé vált.

Mint ismeretes, a Skype egy ingyenesen letölthető, peer-to-peer technológiát alkalmazó internettelefon-alkalmazás, amelyet a Kazaa nevű fájlcserélő egykori alapítói dolgoztak ki. A szoftver segítségével világhálós kapcsolattal, hangkártyával és mikrofonnal, valamint fejhallgatóval/hangszóróval rendelkező felhasználók díjmentesen folytathatnak beszélgetést más, szintén a Skype rendszerére kapcsolódó netezőkkel.

Míg a Skype első verziója kizárólag Windows operációs rendszer alá, valamint később Microsoft Pocket PC-t futtató, Wi-Fi-képes kézi számítógépekhez volt elérhető, szerdától a Mac-tulajdonosok is bekapcsolódhatnak az internetes beszélgetésbe. A Skype Apple-gépekre szánt verziója Mac OS X operációs rendszereken futtatható, s szintén béta tesztváltozatban érhető el, végleges verziója pedig várhatóan az év vége tájékán lesz letölthető. A Skype közlése szerint a társaság ingyenes nettelefon-hálózatát több mint 9 millióan használják világszerte, akik a cég nemrég beindított SkypeOut nevű fizetős szolgáltatásával hagyományos telefonszámokat is feltárcsázhatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK