A németek fele nem szokott netezni

Vágólapra másolva!
A németek 53 százaléka soha nem használja az internetet - derült ki a British American Tobacco(BAT) szabadidő-kutató intézetének hétfőn közzétett reprezentatív felméréséből.
Vágólapra másolva!

A 14 éven felüli korú 3 ezer megkérdezett 70 százaléka pedig azt mondta, hogy még sohasem vásárolt az interneten. Az idősebb generáció kevésbé érdeklődik az internet iránt, az 55 éven felülieknek mindössze 18 százaléka ül néha a számítógép elé. A 34 év alattiaknak viszont 73 százaléka használja a világhálót.

A kutatók szerint a kevés számítógéphasználat oka a szabadidő hiánya: a németeknek átlagosan kevesebb mint három óra szabadidejük van naponta. Ebből a megkérdezettek 33 százaléka sportra, 36 százaléka kerékpározásra és 28 százaléka baráti összejövetelekre szánja idejét.