Monica Lewinsky képeit ígéri a vírus

Vágólapra másolva!
Egy pár hete felbukkant kártékony programot készítői ezúttal olyan üzenetekben terjesztenek az interneten, amelyben Monica Lewinsky és Bill Clinton elhíresült légyottjának fotóit ígérik az felhasználóknak.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnökválasztás előtt hetekkel ismeretlenek olyan üzenetekkel szórták tele az internet különböző szegleteit, melyben a korábbi demokrata elnök, Bill Clinton és a Fehér Házban dolgozó gyakornoklány, Monica Lewinsky hírhedt szerelmi légyottjának fotóit ígérik a felhasználóknak.

A különböző internetes hírcsoportokban és fórumokban közzétett üzenetben egy olyan weblapra mutató hiperlinket is elhelyeztek, amelyet felkeresve a Hackarmy nevű trójai program töltődhetnek a látogató Windows operációs rendszert futtató számítógépére. A kártékony alkalmazás lefuttatása esetén az adott gépet az interneten keresztül illetéktelenek a távolból irányítani tudják. Szakértők szerint a víruskereső és tűzfalszoftverek használatával elejét lehet venni annak, hogy a trójai program a számítógépre települjön.

A múlt hét folyamán hasonló ugyanezt a trójai programot terjesztették olyan üzenetekben, amely egy olyan hiperlinket tartalmazott, amely - hamisan - Michael Jackson és egy gyermek együttlétéről kínáltt mozgóképes illusztrációt. Pár nappal korábban David Beckham focista és egy prostituált együttlétét megörökítő fotókat használtak a Hackarmy terjesztéséhez. Két évvel ezelőtt egy olyan számítógépes vírus is napvilágot látott, amelyet egy Bill Clinton szaxofonon játszó figuráját felvonultató képernyővédőnek álcáztak.