Vizsla: a keresések élén az ügynöklista

Vágólapra másolva!
Az ügynöklistával kapcsolatos keresések uralták pénteken a Vizslába érkező keresőszavak toplistáját.   
Vágólapra másolva!

Az [origo] Vizslán a keresőszavak toplistája pénteken a következőképpen alakult:

A Vizsla szerint a világ

Összesítés arról, kit és mit kerestünk idén leginkább a magyar weben.

1. ügynöklista
2. sex
3. szex
4. political capital
5. porno
6. ügynök lista
7. térkép
8. charmed
9. Political Capital
10. chat
11. Britney Spears
12. képeslap
13. ügynök

Az ügynöklista volt a legkeresettebb kifejezés, amely még a szinte mindig az első helyen szereplő sex szót is maga mögé utasította. A negyedik helyezett a listát nyilvánosságra hozó Political Capital ügynökség neve lett kisbetűvel írva, nagybetűs változata a kilencedik helyre futott be. A témával kapcsolatos keresések emellett olyan sztárokat is kiszorítottak ki az élmezőnyből, mint Britney Spears, sőt a közelgő Valentin-nap is sokkal hátrébb szorult, mint tavaly ugyanekkor.

Emellett voltak, akik úgy próbálták megtalálni az oldalt, hogy ezt írták a Vizslába:

www.ügynöklista.hu

voltak, akik minden információt egyetlen keresésbe szorítottak:

political capital ügynöklista

voltak, akik dátummal bővítették a keresőszót:

ügynök and 2005.02.11.

a legrészletesebb keresés pedig ez volt:

politica capital+III-as +főcsoport ügynök listája