Vágólapra másolva!
Újabb három határon túli magyar szervezet képviselőivel írtak alá szerződést internet-hozzáférési pontok, úgynevezett eMagyar-pontok létrehozásának támogatására hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A három szervezet egy tavaly meghirdetett pályázaton nyerte el a támogatást, csakúgy, mint további nyolc határon túli szervezet. - A cél az, hogy az idei év végéig több mint 300 internet-hozzáférési pont jöjjön létre, amelyek segítik a határon túli magyarságot az információs társadalomba való bekapcsolódásban, versenyképességük javításában - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, aki részt vett az aláírási ünnepségen.

A szerződéseket a "Szülőföldön az információs társadalomba 1" pályázat lebonyolítója, a Puskás Tivadar Közalapítvány igazgatója, Kőhalmi Zsolt, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének ügyvezető elnöke, Jakab Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke Benzovics László és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke látta el kézjegyével. A közeljövőben újabb 28 eMagyar-pont létesül a szerződések alapján Horvátországban és Ukrajnában.

Hasonló szerződéseket február végén írtak alá a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért, a Mécs László Társulás szervezetekkel, a szerbiai Magyar Nemzeti Tanáccsal, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségével és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesülettel. Ezek alapján 55 eMagyar-pont telepítése kezdődött meg. További három szervezettel, az erdélyi Progress Alapítvánnyal, a Muravidéki Magyar Önkormányzatok Nemzeti Közösségével, valamint az USA-ban működő Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal a tervek között március végén kötnek szerződést.

Az Információs és Hírközlési Minisztérium a "Szülőföldön az információs társadalomba 1" támogatási pályázatot tavaly novemberben hirdette meg a Puskás Tivadar Közalapítvány közreműködésével. A bírálóbizottság a rendelkezésre álló 228 millió forintból 225 millió 808 ezer forint odaítélésére tett javaslatot a pályázatra meghívott 11 határon túli szervezet részére. Ebből az összegből 140 millió 30 ezer forintot az eMagyar-pontok létrehozására, több mint 26 millió forintot tartalomfejlesztésre, közel 15 millió forintot oktatásra, informatikai képzésre, közel 21 millió forintot a magyar kultúra digitális megőrzésére s 24 millió forintot audiovizuális fejlesztésekre fordítanak.