Április végéig látható Szolnokon az a vándorkiállítás, mely a számítástechnika történetét mutatja be. Beszámolónkban a tárlat anyagára építve közlünk szemelvényeket a számítástechnika fél évszázadából. A képekre kattintva megtekintheti a kiállításon készült fotóinkat is.
A számolás megkönnyítésének, gyorsításának óhaja ha nem egyidős is az emberiséggel, mégis meglehetősen régi vágya volt. Az első - máig használt - számolóalkalmatosság az ókori Mezopotámiában jelent meg, majd részben kínai közvetítéssel jutott el hozzánk. Neve: abakusz. Ebből fejlődött tovább több számolóeszköz, így az orosz (szláv) szcsoti és a japán szorobán is. Ezeket sem szabad lebecsülni: egy 1946-ban lezajlott megmérettetésen is a szorobán győzött egy amerikai elektromechanikus számológép ellenében: a japán "szorobánművész" nem csak gyorsabban, de pontosabb eredményekkel is dolgozott, mint az akkori amerikai csúcstechnológia.
Kempelen és Jedlik
A Bell laboratórium szakemberei 1947-ben fejlesztették ki a tranzisztort, feltalálói 9 évvel később Nobel-díjban is részesültek a találmányért. A tranzisztor az elektroncsöveknél jóval kisebb hely- és energiaigényű félvezető kristály, megjelenésével többek közt lehetővé vált kisebb méretű eszközök megépítése is. A tranzisztor megjelenése azonban nem csak a számítástechnikában okozott forradalmat: olyan "melléktermékei" lettek a találmánynak, mint például a kisebb méretű táskarádió, később pedig a zsebrádiók. Míg az Intel 1978-ban bemutatott, 5 megahertzen működő 8086-os processzora 29 ezer tranzisztort tartalmaz, egy manapság kapható, 3 gigahertzes Pentium 4-es lapkában nagyjából 100 millió található ezekből.
Óriásmemóriától a floppyn át a Neumann-elvig
![]() M-3-as memória |
A kor politikai viszonyainak megfelelően - azaz a KGST irányelvei alapján - hazánk a tehetséges és innovatív mérnöki gárda ellenére sem lett számítástechnikai nagyhatalom. A telefongyárban például egy ígéretes fejlesztői csapatot oszlattak fel, pedig a mai floppy ősének tekinthető fólia-memória is az ő nevükhöz fűződik. Apropó, floppy: mondani sem kell, hogy a mára már kissé divatjamúlt, de egykoron nélkülözhetetlen tárolóeszköz őse - azaz a 3,5 collos kislemez elődje - magyar találmány. Jánosi Marcell, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár (BRG) magnótechnikai főkonstruktőre vette a fejébe, hogy az akkoriban elterjedt amerikai, 8 collos mágneslemezt kisebb méretben, de legalább akkora kapacitással merev kazettás tokba applikálja. Ez 1974-ben sikerült is, és bátran mondhatjuk: a nemzetközi érdeklődés elsöprő volt: a feltaláló VI. emeleti óbudai panellakásában egymásnak adták a kilincset a Japánból, Amerikából érkező fejlesztőmérnökök, kereskedők és gyártók. Mivel Magyarországon csak 1981-ben gyártottak egy sorozatot a floppyból, majd hagyták elenyészni az ötletet és a szabadalmat is, így végül az egész világnak szóló ajándék lett a találmányból: ma már jogdíj nélkül bárki gyárthat, forgalmazhat floppyt - köszönhetően a japán szakemberek gondosságának, akik végül továbbvitték a fejlesztést a tényleges forgalomba hozatalig.
És apropó magyarok: Neumann János neve elhagyhatatatlan egy számítástechnika-történettel foglalkozó - mégoly szemelvényes - anyagból. Neumann, aki tudományos munkásságát az Egyesült Államokban végezte, olyan feltételrendszert dolgozott ki és jelentetett meg 1945-ben ("Neumann-elv"), melynek valamennyi mai számítógép megfelel - gyakorlatilag tehát egy fél évszázados elv alapján fejlődik még ma is a számítástechnika. Ez az elv azt fogalmazta meg, hogy a számítógép legyen teljesen elektronikus, kettes számrendszert használjon, az adatok és a programok ugyanabban a belső tárban, memóriában legyenek, és külön vezérlő-végrehajtó egysége legyen. Ezen elvek alapján építette Neumann is - és később a kor kibernetikusai is - az első híres számítógépeket.
Spectrum, Commodore, IBM
1971-ben jelent meg az első mikroprocesszor, majd az Apple és az IBM rukkolt
Rátonyi Gábor Tamás - Straub Ádám
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?