A szerzői jogvédő egyesületek mintájára a fájlcserélőket használók jogainak védelmére hívtak életre civil szervezetet a peer-to-peer alkalmazásokat használók. A másolható javakat fogyasztók érdekeit védő civil szervezet, a MACI egyelőre még nem hivatalosan bejegyzett szervezet, de máris lelkes rajongótáborral büszkélkedik.
[origo] Téka
Fájlcserélő rendszerek a Linktárban
Több mint száz támogató és tucatnyi aktív tag csatlakozott már ahhoz a kezdeményezéshez, mely a másolható javakat fogyasztók érdekeit védő civil szervezet - röviden MACI - indított. A civilben elsősorban az informatikai szakmákban munkálkodó kezdeményezők célja, hogy a sokszor ellentmondásos nyilatkozatok és a szerteágazó jogi szabályozás közepette egyértelmű és közérthető iránymutatást adjanak az internetezőknek, hogy a multimédiás fájlok használata során mihez van joguk s mihez nincs.
Szabad-e?
Leskó Norbert, a kezdeményezés ötletgazdája lapunknak elmondta: nincs szó arról, hogy az illegális tevékenységeket pártolnák, sőt, a warez-anyagok továbbértékesítését - azaz a fizetős letöltést - kifejezetten ellenzik. Ám az olyan egyszerűnek tűnő helyzetekre is, mint a saját célra történő zenemásolás (autóban, mp3-lejátszóban hallgatható zenék másolása) ma még bizonytalanul reagálnak a felhasználók, sokszor illegálisnak érezve tevékenységüket. A szervezet pedig felvilágosító tevékenységével szeretne megnyugtató választ adni a szabad-e kérdésre.
Leskó szerint több kérdés is megérdemelné a jogi felülvizsgálatot: így a hordozható eszközökben használatos memóriakártyákra kivetett szerzői jogdíjat például túlzónak tartja. Mint elmondta: a kártyák többségét digitális fényképezőgépekhez használják, némely típusról pedig egyáltalán nem is lehet például mp3-fájlokat olvasni. Ráadásul a jogdíj mértéke is magas, mivel a törvényalkotó azt feltételezi, hogy legalább 25 CD-nyi zenei anyag van a kártyán - legalábbis vásárláskor ez után fizeti meg a felhasználó a jogdíjat.
Mp3-fogyasztóvédelem
A kezdeményezés életrehívóinak reményei szerint egy hónapon belül hivatalosan is megalakulhat az egyesület. A civil szervezet jövőbeni tevékenységéről szólva Leskó elmondta: elsősorban a multimédiás anyagok és a fájlcserélők közti összefüggéseket kívánják boncolgatni. Az alapító szerint a drága szoftvereknek van alternatívájuk, és több egyesület, illetve alapítvány is foglalkozik a szabad szoftverek népszerűsítésével, azonban a tájékoztatás és a fogyasztóvédelem vonatkozásában a legnagyobb fehér folt a zenék és a filmek terén van - a MACI pedig ezt töltené be.
-rgt-
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?