Brüsszel az áramhálózaton nyújtott netről

Vágólapra másolva!
Az EU pénteken közzétette az elektromos hálózaton keresztül nyújtott internetszolgáltatására vonatkozó jogi ajánlását. A lépéstől a technológia gyors ütemű fejlődését várják szakértők.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság pénteken közzétette a villamoshálózaton át történő internetezés jogi kereteire vonatkozó ajánlását. A szakértők szerint ezzel lehetővé válik az, hogy az új technológia - amelynek próbaüzeme már 2001 óta folyt mintegy 40 országban - gyors fejlődésnek induljon. A bizottság azt reméli, hogy a széles sávú internetezésnek olcsóbb, egyben még több háztartásba jutó lehetősége jön létre.

Az elektromos hálózaton keresztül nyújtott internetszolgáltatás beüzemelése a lakásokban minimális átalakításokat igényel, mely alig egy óra alatt elvégezhető. A "konnektorból érkező" internet a cégek szerint a jelenleg elérhető széles sávú szolgáltatásokkal lényegében azonos áron vehető igénybe.

Európában Németországban, Spanyolországban és Ausztriában csatlakoztak a legtöbben az elektromos hálozaton nyújtott világhálós elérés kísérleti üzeméhez. Ausztriában 37 ezer háztartást kötött be a Linz AG, amely mellett a tiroli Tiwag cég is teszteli a rendszert. Az új technológia vonzó lehet azokon a távol eső területeken, ahol a háztartások száz százalékát rákötötték a helyi villamoshálózatra, ugyanis lehetővé teszi, hogy meglévő infrastruktúrán keresztül nyújtsanak internetelérést a háztartások számára.

Internetelérés villamos távvezetéken keresztül20010226interneteleres.html