A miniszter szerint is olcsóbb internet kell

Vágólapra másolva!
 A széles sávú internet terjedésében akkor várható áttörés, ha a szolgáltatás havi hozzáférési díja 5-6 ezer forint körül lesz - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kedden Egerben.
Vágólapra másolva!

A miniszter az IT 2005 konferencián kifejtette: ha a széles sávú tarifa az említett szintre mérséklődne, a keskeny sávú felhasználók mintegy 50 százaléka váltana gyorsabb internet elérésre. Kovács Kálmán Magyarország versenyképességének növelése kapcsán elmondta, hogy ehhez egyebek mellett például olcsóbb internetes tarifák, mindenki számára elérhető korszerű hálózat, versenyképes, digitális tudás és a jelenleginél hatékonyabb fogyasztóvédelem kell.

A miniszter az elmúlt évek eredményeiről elmondta, hogy 2002 óta jelentős mértékben, nominális áron több mint 40 százalékkal csökkentek a távközlési, illetve a széles sávú internet elérési tarifák. Megkezdődött az országos internet hálózat, a Közháló kiépítése, s az eMagyarország pontok létrehozása. Hozzátette: jelenleg 2200 eMagyarország-pont működik, s további 500 esetében folyamatban van az internetes kapcsolat kiépítése. A miniszter az idei és a jövő év feladatait elemezve elmondta: céljuk az, hogy két év múlva minden második magyar állampolgár internet-használó legyen, a közháló elérjen minden települést, megvalósuljon az elektronikus ügyintézés, s még az idén elinduljon a harmadik generációs mobilszolgáltatás.