Online elérhetők lesznek a közérdekű adatok

Vágólapra másolva!
A kormány szerdai ülésén elfogadta az elektronikus információs szabadságról szóló előterjesztést, amely megteremti a feltételeit annak, hogy a közigazgatási szervek a világhálón is elérhetővé tegyék  a munkájukkal kapcsolatos közérdekű információkat.
Vágólapra másolva!

Batiz András kormányszóvivő elmondta: a jogszabály megteremti annak feltételeit, hogy a legfőbb közigazgatási szervek, az önkormányzatok, bíróságok, oktatási és kulturális intézmények elérhetővé tegyék a világhálón a munkájukkal kapcsolatos információkat.

A törvény hatályba lépését követően az interneten lehet majd hozzáférni a közérdekű adatokhoz, például jogszabálytervezetekhez, a Magyar Közlönyhöz vagy - anonim módon - bírósági ítéletekhez. Hozzátette: lesz egy közzétételi lista, amely alapján a közigazgatási szervek közzéteszik a tevékenységükre és gazdálkodásukra vonatkozó információkat saját honlapjukon. Az informatikai minisztérium a böngészés megkönnyítése érdekében egységes adatkezelő rendszert alakít ki.

A főbb közigazgatási szervek már 2006. január elsejétől nyilvánossá tesznek információkat. A tervek megvalósítása a szóvivő tájékoztatása szerint jövőre nem igényel költségvetési forrásokat, a felkészülés költsége 2007-re mintegy másfél milliárd forintra tehető.