Az IHM is a netre teszi a hatályos törvényeket

Vágólapra másolva!
Jogszabálygyűjteményt és a törvényekhez, rendeletekhez való hozzászólás lehetőségét kínálja a tegnap elfogadott, az információszabadságról szóló törvény.
Vágólapra másolva!

190 igen és 136 nem szavazattal hétfőn elfogadták az elektronikus információszabadságról szóló törvényt a parlamentben. Míg a kormánypártok méltatták, az ellenzék a gyengeségeire hivatkozva bírálta a törvényt. Az új törvény alapján kötelezik az állami, önkormányzati szereplőket, hogy interneten hozzák nyilvánosságra jogszabálytervezeteiket, valamint magukat az elfogadott jogszabályokat is.

A törvény értelmében 2006. január 1-jétől a minisztériumok, a megyei és tízezer főnél több lakosú helyi önkormányzatok esetében kötelező lesz az elektronikus közzététel, azaz a törvény- és rendelettervezeteket megjelenésük előtt közzé kell tenni az adott szervezet honlapján. A törvény nem csak a közzétételt írja elő, hanem azt is, hogy lehetőséget kell teremteni az állampolgárok számára, hogy véleményezhessék a tervezett jogszabályokat.

2007. január 1-től lép hatályba a közzététel kötelezettsége a 10 ezernél kevesebb lakosú településekre, valamint az egyéb közfeladatot ellátó szervek számára. Szintén ugyanekkortól a bírósági ítéletek - anonimizált változatban - is elérhetők lesznek az interneten. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy legkésőbb másfél év múlva valamennyi kistelepülésnek, bíróságnak rendelkeznie kell saját honlappal.

De nem csak az egyes jogszabályok, rendeletek lesznek elérhetővé, hanem valamennyi közlöny is ingyen letölthetővé válik - regisztrációs kötelezettség nélkül (jelenleg egyedül a Magyar Közlöny érhető el ingyenesen, de csak szigorú regisztrációs procedúrát követően). Várhatóan 2006 elejétől szintén elérhető lesz - ingyenesen, elektronikus formában - a teljes, hatályos hazai joganyag, azaz immár nem csak a tíz-húsz évvel ezelőtt megjelent törvények, hanem azok számos módosítása is egységes szerkezetbe foglalva, ma élő hatályos törvényként jelenik majd meg a világhálón. Ilyen adatbázis jelenleg csak a Figyelőneten található Törvénytár néven.

A parlamenti vita során ugyanakkor ellenzéki képviselők rámutattak a törvény komoly gyengéjére is: ugyanis a közzétételi kötelezettség elmulasztóinak szankcionálásáról az új törvény már nem szól. Kovács Kálmán szerint ugyanakkor állította: a törvény jelentős lépés a közszféra társadalmi kontrolljának megerősödéséhez.