Bloggereket dolgoztat a Microsoft

Vágólapra másolva!
Újságírók helyett internetes naplóírókat toborzott össze a Microsoft, hogy exkluzív információkkal töltsék meg hírportálját.
Vágólapra másolva!

A Microsoft a múlt héten különösebb hírverés nélkül indította el az MSN Filtert, amely nem más, mint egy tematikus webnapló-gyűjtemény, amely többek közt bulvártémákkal, sporttal és technológiai hírekkel foglalkozik - adta hírül a BetaNews.

Az internetes újságok rovataihoz hasonlóan tematikus csoportokba szedett webnaplókat fizetett bloggerek írják és szerkesztik, akik olyan hírekre és linkekre vadásznak a neten, amelyek más online sajtótermékben még nem jelentek meg. A Filter munkatársai szabadabban szerkeszthetik az oldalt, mint egy hagyományos netes kiadvány újságírói: gyakorlatilag bármit megírhatnak és belinkelhetnek, amit erre érdemesnek tartanak.

Az e-média blog beszámolója szerint egyes újságíróknak már júniusban feltűnt, hogy a Microsoft - amely Spaces néven saját webnapló-portált is működtet - bloggereket toboroz, de akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan mi áll ennek hátterében.

A most elindított MSN Filter még csak tesztváltozatban működik, és jelen állapotában eléggé kiforratlan. A webnaplók egyik legfontosabb ismérve, az egyedi stílus és hangvétel olyannyira hiányzik belőle, hogy a felbérelt szerzők alá sem írják bejegyzéseiket. Az írásokat kommentálni is lehet, és az alkotók szándéka szerint itt is kialakul majd a blogoszférára jellemző párbeszéd az olvasók és a szerzők között, így idővel a Filter közönsége is információforrássá válhat.