Év végére széles sáv minden iskolában

Vágólapra másolva!
Az informatikai miniszter ígérete szerint a szaktárca 2005 végéig az összes magyarországi közoktatási intézményben biztosítja a széles sávú internet-hozzáférést.
Vágólapra másolva!

"A munkálatok a tervek szerint haladnak. Magyarországon 2 530 településen van iskola, ebből 2 100-ba már eljutott a szélessávú internet, és ez év végére az összes közoktatási intézményben biztosítjuk a hozzáférés lehetőségét" - mondta el Kovács Kálmán az informatikai és hírközlési miniszterium dél-dunántúli regionális értekezletén Pécsen.

A szaktárca vezetője mindezt nagy eredménynek értékelte annak tükrében, hogy három évvel ezelőtt még 2 000 olyan település volt, ahol nem lehetett internetezni. A fejlesztés a közoktatási intézmények, önkormányzatok, könyvtárak internet-hozzáférését segítő, összesen 7 300 intézményi végpont elérését célzó Közháló I-es program keretében zajlik, amelyre évente mintegy 7 milliárd forintot költenek.

A program 2006 júliusban fejeződik be, de már folynak a tárgyalások a Közháló II-ről, amely az egészségügyi intézményekbe, valamint az első körből kimaradt önkormányzatokba, kultúrházakba, levéltárakba is elviszi majd a világhálót - tette hozzá a miniszter.