Tilos az internetes kampány Japánban

Vágólapra másolva!
Egy több mint fél évszázada hozott törvény értelmében a világ egyik legfejlettebb technológiájú országában tilos választási kampányt folytatni az interneten.
Vágólapra másolva!

Egy 1950-ben született választási törvény értelmében Japánban az egyéni képviselőjelöltek 35 ezer postai levelezőlap és 75 ezer röplap szétosztásával hívhatják fel magukra és programjukra a lakosok figyelmét. A törvény a pártok számára engedélyezi ugyan a rádiós- és televíziós hirdetéseket, de a független jelöltek nem élhetnek ezzel a lehetőséggel - így gyakorlatilag az internet japán szegletében nincsenek sem választási oldalak, sem ilyen jellegű hirdetések - adta hírül az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevele.

A legnagyobb ellenzéki párt ugyan feltette honlapjára kampánybeszédeit letölthető videók formájában, ám a választási bizottság levetette ezeket, mondván: a törvény csak a hagyományos csatornákon engedi megjelenni a kampányüzeneteket. Ugyanez érvényes a képviselők már létező honlapjaira, és a hírlevelekre is: a kampány idején ezeket nem szabad frissíteni, küldeni.

Bár a szigetország egyik vezető internetes vállalkozásának első embere is indul kormánypárti színekben, ő is kénytelen volt felhagyni blogjának frissítésével, hogy meg ne sértse a választási törvényt. Ugyan sokan berzenkednek az új médiát semmibe vevő, több mint fél évszázados törvénnyel szemben, mégis vannak, akik nem erőltetik annak megváltoztatását: az idősebb korosztály vidéken élő tagjait szavazóbázisukban tudó jelölteknek például nem számít, hiszen ezt a technológiai újdonságoktól alapvetően távolságtartó réteget amúgy sem érnék el a világhálón keresztül.

ITTK - Infinit