Vágólapra másolva!
A világ szinte bármely pontján elérhető széles sávú kapcsolatot kínál az Inmarsat, amely szerdán indította be globális internetszolgáltatásának első ütemét.
Vágólapra másolva!

A Föld felszínének 85, lakosságának pedig 98 százalékát készül széles sávú netkapcsolattal lefedni az Inmarsat távközlési cég, amely Európában, Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában szerda óta érhető el - adta hírül a ZDNet. A BGAN (Broadband Global Area Network) névre keresztelt új szolgáltatás maximum 492, de legalább 256 kilobit/s sebbességű szélessávú kapcsolatot biztosít majd a felhasználóknak.

Az Inmarsat elsősorban azoknak az ügyfeleknek szánja az újfajta elérést, akik valamiért nélkülözni kénytelenek a hagyományos távközlési infrastruktúrát. A cég műholdas telefon- és adatátviteli szolgáltatásait eddig is főleg multinacionális vállaltok, humanitárius és katonai szervezetek, valamint a média vette igénybe. A BGAN használatához egy speciális műholdas vevőkészülékre van szükség, amely körülbelül feleakkora, mint egy laptop.

Ugyan ezek a terminálok a Reuters információi szerint meglehetősen borsos, 1500-3500 dollár (jelenlegi árfolyamon körülbelül 325 ezer-760 ezer forint) közötti áron lesznek elérhetőek, maga a szolgáltatás már nem lesz túl drága. Az internetes adatátvitel várhatóan 4-7 dollárba (850-1500 forintba) kerül majd megabájtonként, a hanghívásokért pedig kevesebb, mint egy dollárt (körülbelül 200 forintot) számláz majd ki az Inmarsat percenként, így akár a helyi 3G-szolgáltatókkal is felveheti majd a versenyt.

Az egész bolygó BGAN-hálózattal való lefedéséhez mindössze két műholdra lesz szüksége az Inmarsatnak, amelyek közül még csak az egyik működik. Az Észak- és Dél-Amerikát kiszolgáló szatellitet 2006 második felében üzemeli majd be a vállalat, amely jelenleg egy 11 műholdból álló távközlési hálózattal rendelkezik.