Alacsony árak teszik vonzóvá a zeneletöltést

Vágólapra másolva!
Az amerikai zenefogyasztók negyede töltött már le zenét legális vagy illegális forrásból, legtöbbjük szerint túl drágák a műsoros cédék, és a popzene színvonala is romlik - derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

A megkérdezettek háromnegyede sokallja a CD-árakat, és majdnem 60 százalékuk szerint a könnyűzenei produkciók színvonala is rohamos esésnek indult - világított rá a Rolling Stone zenei magazin és az Associated Press közös felmérése a The Washington Post beszámolója szerint. "Egyre tehetségtelenebb emberek bukkannak fel, megcsinálnak pár milliót egy dallal, azután sosem hallunk róluk többé" - sommázta a fogyasztók általános véleményét a telefonos kutatást végző Ipsos egyik interjúalanya.

Nem éri meg egy dalért albumot venni

A cég ezer embert kérdezett le telefonon az Egyesült Államokban január 23. és 25. között, akiknek legtöbbje rendszeres zenefogyasztó. Mint kiderült, a magyarországinál sokkal jobb életszínvonalon élő amerikaiak sem szívesen adnak ki 20 dollárt (körülbelül 4000 forintot) egy műsoros cédéért, főleg akkor nem, ha csak egy-két slággerre kíváncsiak az előadótól, és a teljes album nem izgatja őket. Ilyen esetben jön jól a zeneletöltés: az internetes zeneáruházakban 1 dollárért vehetik meg a számok darabját, ami sokak (71 százalék) szerint több mint méltányos ár.

A zenekiadók számára sokkoló változásokat hozott az internetes zeneterjesztés előretörése: 2001-ben még 762 millió zenei CD kelt el az USÁ-ban, míg 2005-re ez a szám 619 millióra esett, a zeneletöltések száma viszont rohamosan nő. 2005-ben már majdnem 353 millió zeneszámot adtak el digitális formában, és a zenepiac átalakulásának szédületes ütemét jól jellemzi, hogy ez szám háromszorosa a 2004-esnek, öt évvel ezelőtt pedig még a statisztikák sem ismerték ezt a kategóriát.

Legtöbben elítélik a zenelopást

A zeneiparban viszont sokan elítélik az új technológiát, és az internetes kalózkodást kárhoztatják az eladások csökkenése miatt. A kiadók emellett világszerte keményen harcolnak a fájlcserélők és a nem jogtiszta letöltések ellen. Ha viszont hihetünk a felmérésnek, akkor a félelmük jórészt alaptalan: a megkérdezettek 80 százaléka ugyanis lopásnak tartja a szerzők engedélye nélkül történő letöltést. Az egyik megkérdezett szerint ez olyan, mintha az ember leemelne a múzeum faláról egy Picassót, és általában jellemző, hogy fogyasztók tiszteletben tartják az alkotók művészi teljesítményét.

Azok, akik gyakran töltenek le zenét valamilyen módon, tehát hozzá vannak szokva az internetes beszerzés komfortjához, már kevésbé ítélik el a kalózkodást. A többség véleménye azonban még így is az, hogy a netes zeneáruházak jó üzleti modellt találtak ki, és a zeneiparnak is meg kellene barátkoznia ezzel az értékesítési formával. Egyesek azt is felvetették, hogy ha már a CD-k ilyen drágák, akkor járjon hozzájuk ingyenes zeneletöltési lehetőség is néhány szám erejéig. Az sem elhanyagolható szempont a vásárlók számára, hogy a hordozható médialejátszók segítségével bárki magával viheti akár egész zenei gyűjteményét úgy, hogy nem kell CD-kkel vagy kazettákkal bíbelődnie.

Még mindig a rádióból szól a sláger

A megkérdezettek véleménye megoszlik arról, hogy miért csökkennek a hagyományos zeneeladások: 31 százalékuk a zenekalózokat hibáztatja, 29 százalékuk szerint más szórakozási formák vonják el a fogyasztókat, 21 százalékuk szerint a zenék színvonalának romlása, 13 százalékuk szerint pedig a magas árak játszanak közre ebben. A felmérés tanúsága szerint viszont szinte semmit nem változott a kereskedelmi rádiók szerepe az új zenék megismertetésében, mivel a legtöbben innen szereznek információt elsőként az új slágerekről, előadókról.