Új típusú szélessávú szolgáltatások versenye

Vágólapra másolva!
Az idén tömeges méretekben fognak megjelenni új típusú szélessávú szolgáltatások, és megkezdődik a platformok versenye, amelyben a szolgáltatóknak, a szabályozóknak és a forrásokat biztosító államnak is meg kell találniuk helyüket - hangoztatták a távközlési piac szakértői a Hírközlés 2006 konferencián szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A konvergencia újra a szolgáltatások középpontjába került, a szolgáltatási szektor újraszerveződik, a digitalizáció és a szélessáv új lehetőségeket kínál az iparágak kapcsolódására - jellemezte a távközlési piac helyzetét Simó György, a T-Online Magyarország Rt. vezérigazgatója. A szakember úgy vélekedett, hogy a teljes távközlési piac átrendeződik, az akvizíciók miatt pedig az egész iparág átalakul.

Európa utolsó helyén

Nemzetgazdasági szinten van pénz a digitális távközlési piac fejlesztésére, a politikai szándék és képesség azonban hiányzik - vélekedett a vezérigazgató. Hozzátette: a pazarlás és az allokáció hiánya veti vissza az ágazat fejlesztését. Hangsúlyozta: a második Nemzeti Fejlesztési Tervben (II. NFT) a konvergenciát nem definiálták húzóelemként. Simó György elmondta: nem látja, hogy a politikai párbeszéd az egészségügy és az autópálya mellett a szélessáv felé is eltolódott volna.

A szélessáv terjedése nem sikertörténet - jelentette ki Simó György. Utalt arra, hogy a 100 lakosra jutó szélessávú előfizetések száma a 2004-es 3,1 után tavaly még mindig csak 5,2-re nőtt, amivel Magyarország az uniós lista végén áll. Ismertetése szerint a szélessávú penetráció a tavaly mért 13 százalékról 2008-ra várhatóan 33 százalékra nő. A vezérigazgató a piac új elemeként az internetes televíziózás turbulensen fejlődő technológiáját említette. Vélekedése
szerint a szélessáv nyújtotta új lehetőségek között a vállalatok a kitörés irányát keresik. Hozzátette: a médiamix jelenleg 1 százalékát képviselő internetes költések területén "robbanás fog történni".

Iskolázottabbak neteznek

A szintén fejlődő, mobiltelefonon keresztüli televíziós műsorszolgáltatásról szólva hangsúlyozta: kérdés, hogy ezt a kereskedelmet folyamatosan generáló célokra használják-e majd, és beépül-e szervesen a fogyasztási kultúrába. Egy felmérés adatai alapján elmondta: az internet használata szorosan összefügg az iskolázottsággal, a lakóhellyel és az életkorral. Szólt arról, hogy a háztartások 65 százalékát adó 60 éven felüliek körében mindössze 6 százalékra tehető az internethasználat.

A piac szabályozásáért felelős Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) feladata az internet alapú televíziós műsorszolgáltatás szabályozási hátterének megalkotása - mondta Rozgonyi Krisztina, a hatóság tanácstagja. Úgy vélte, hogy a fejlesztéseket az elavult médiaszabályozás, és a koncepciótlan médiapolitika gátolja, ezért az NHH az új technológiák megjelenését semmilyen módon nem gátló, versenyközpontú szemléletrendszer kialakítását is célul tűzte ki.