Megtűrnék, de nem legalizálnák a fájlcserét a franciák

Vágólapra másolva!
A francia kormány semmiképpen nem engedné a fájlcsere legalizálását, de türelmesebb lenne a kalózkodókkal.
Vágólapra másolva!

A francia kormány úgy bocsátja parlamenti vitára az internetes fájlcseréről (vagyis tulajdonképpen a kalózkodásról és az online szerzői jogokról) szóló törvényt, hogy kivette belőle az átalánydíjas legalizálására vonatkozó passzusokat - nyilatkozta Jean-Luc Warsmann, a kormányzó UMP képviselője az AFP beszámolója szerint. Az eredeti, decemberben benyújtott törvényjavaslat még szigorúan büntette volna a CD-k, DVD-k másolását és interneten való terjesztését. Civil és ellenzéki nyomásra azonban belekerült egy olyan kiegészítés, amely az internet-előfizetés díjához csapott átalánydíj fejében lehetővé tette volna a jogsértő anyagok másolását és letöltését.

A javaslattal élő ellenzéki és kormánypárti képviselők maroknyi csoportja szerint ez elég lett volna ahhoz, hogy a kiadók és a művészek kieső bevételeit pótolják - egyben legitimálta volna a jelenlegi helyzetet, vagyis azt, hogy az országban 8-12 millió internetező használ rendszeresen fájlcserélő rendszereket. A liberalizációs javaslat azonban gyenge lábakon állt, és hatalmas felháborodást váltott ki a francia film- és zeneiparban.

A kormány időközben csak annyit engedett, hogy előállt egy skálázott büntetési tételeket tartalmazó javaslattal. Ennek értelmében az alkalmi letöltőket csekély, pár tíz eurós bírsággal büntethetnék, a kalózmásolatokat nagy mennyiségben terjesztőket és az ilyen céllal létrejött bűnszövetkezeteket viszont akár több év börtönnel is sújthatnák - az átalánydíjról viszont hallani sem akarnak. A törvénytervezetet március 9-én csütörtökön, illetve 14-én tűzi ismét napirendre a francia nemzetgyűlés.

Hiba lehet a nagy sietség

A kormányzó UMP egyik képviselője, Nicolas Dupont-Aignan azonban türelemre int: szerinte egy különbizottságot kellene felállítani a különféle javaslatok közötti kompromisszum kialakítása érdekében. A politikus szerint hiba lenne sietve elsöpörni az "internetes forradalmat", figyelmeztetve egyben arra, hogy ez esetben jelentősen csorbulhat a netezők szabadsága a zene- és filmipart uraló multinacionális vállalatok profitérdekei miatt. Pártjának álláspontjával ellentétben Dupont-Aignan még az átalánydíjas megoldást sem tartja teljesen elvetendőnek.