Feltörték a szlovák nemzetbiztonsági hivatal szervereit

Vágólapra másolva!
Ismeretlen hackerek ellen indít eljárást az ügyészség Szlovákiában, miután kiderült, hogy a számítógépes kalózok a közelmúltban feltörték a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) levelezőszervereit, s azokról 36 ezer elektronikus levet másoltak át saját adattárukba.
Vágólapra másolva!

Noha a tekintélyes adatállomány letöltése sok napon át tartó folyamat volt, a "megcsapolt" hivatal semmi gyanúsat nem észlelt, mi több, az esetre úgy derült fény, hogy akciójukról maguk a hackerek értesítették a SME című napilapot, amely szerdán címoldalon hozta nyilvánosságra a történteket és kért magyarázatot a hivatal illetékesétől.

Ivan Goldsmidt, az NBÚ igazgatói irodájának vezetője nem tagadta a hálózatbiztonsági rendszer csődjének tényét, de szerinte a három szerverről elillant adatok nem voltak titkosítva, hiszen csupán a személyzet hivatali levelezésének állományát támadták meg. A lap úgy tudja, hogy a hozzáféréshez szükséges jelszó gyermetegen egyszerű volt, mindössze az intézmény nevének rövidítéséből és a számsor első három számjeléből - 1-2-3 - állt. Kínosabb, hogy a szerverkalózok február derekától napokig zavartalanul figyelhették a hivatali ügymenet folyamatait, melynek során további szerverek kulcsszavaihoz férhettek hozzá.

A botrány kirobbanására reagálva az NBÚ azt állítja, hogy érdemi titkok nem szivárogtak ki: a hivatal személyzetének számítógépeihez sem férhettek hozzá, és egyetlen olyan adatnak sem kerülhettek a birtokába, amely a NATO-t, vagy az Európai Uniót érintő titkosított információkat veszélyeztetné, "csupán a hivatal jó hírnevén esett csorba."