Vágólapra másolva!
A széles sávú internet lefedettség 75,1 százalékot ért el a nyugat-dunántúli régióban a 2005 második felében elért 3 százalékos növekedésnek köszönhetően - közölte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) az MTI-vel kedden.
Vágólapra másolva!

A közlemény kiemeli, hogy a térség mintegy egymillió lakosa közül több mint 750 ezer férhet hozzá a szélessávú internethez. Az IHM összegzése szerint 2005. decemberében a 3135 magyarországi település közül 1773-ban volt elérhető szélessávú technológia, ez települési szinten 56,6 százalékos lefedettséget jelentett. Az ADSL szolgáltatást elérő települések száma 1.677 volt, a kábel-internetet elérő településeké pedig 414. Az ADSL központtal rendelkező településeken lakók száma összesen 9,084 millió, a 414 kábeles internetszolgáltatást elérő településé pedig 5,85 millió.

A közlemény kitér arra, hogy az IHM széles sávú internetet népszerűsítő kamionja, az eMagyarország kamion az elmúlt hetekben az ország négy városában nyújtott alkalmat az érdeklődőknek a széles sávú internet lehetőségeinek megismerésére. Az eMagyarország kamion utolsó vidéki állomásaként a győri Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztiválhoz csatlakozik az április 28-tól május 6-ig tartó fesztivál teljes idejére, és kínál ingyenes internetezési lehetőséget a látogatóknak.

Az eMagyarország kamion széles sávú internetkapcsolattal rendelkező, 16 számítógéppel és multimédiás eszközökkel felszerelt mozgó eMagyarország pont. A látássérültek számára a számítógépek speciális szoftverekkel vannak ellátva, a kezdő internetezőket pedig képzett szakember segíti az internettel való ismerkedésben - áll a közleményben.