
Valódi gép, virtuális repülés
Mondják: a játékokkal az emberek a valós életet következmények nélküli szimulációját keresik. Minél közelebb van a modellezés a tökéletességhez, annál sikeresebb, népszerűbb a játék. Ez igaz a fantáziaszülte játékokra is, hiszen akármilyen mesebeli, varázslatos környezetben is érvényesülniük kell például a szereplők élethű mozgásának De éppúgy igaz ez egy fantasztikus környezetben játszódó történetre is: emlékezzünk, a Gyűrük ura szerzője még saját nyelvet is kitalált az egyes fajokhoz - ez is valósághű, mégha a képzelet teremtette valóságról is beszélünk.
Találkozás a kibertérben
Szinte tökéletes modellt játszhat egy repülőgépszimulátor-program köré szerveződött, százezres tagságot felmutató nemzetközi csapat. A Microsoft Flight Simulatort használó közösség szigorú szabályok szerint, majdhogynem teljesen életszerűen utánozza a nemzetközi közforgalmú repülést. Virtuális kisközösségeikben egy-egy valós (vagy akár kitalált) légitársaság nevében játszanak a programmal. A játékosok világszerte egy közös szerverre kapcsolódnak, így hozva létre egy olyan digitális teret, amelyikben minden csatlakozó láthatja a másik - éppen a közelben repülő - gépet. Ennek a találkozásnak a szépsége, hogy elképzelhető, hogy a két "pilóta" egyike Szöulban, a másik Reykjavíkban ül számítógépe előtt, miközben repülőjükkel London felett keresztezik egymás útját.

Szelek szárnyán... (www.virtualairlines.hu)
A játékosok egy VATSIM nevű (Virtual Air Traffic Flight Simulation Network) szervert használnak a világ minden pontjáról. A szerverre csatlakozók játéka láthatóvá válik a többiek számára is, a nevük bekerül az épp repülő pilóták listájába, a repülő útvonala a menetrendben és egy térképen is kirajzolódik. És ez még semmi. A szoftver egy olyan meteorológiai szerverhez csatlakozik, amelyik a valóságnak megfelelően mutatja a felhők közti időjárási viszonyokat. Ha játék közben például Budapesten egy esőfelhővel találkozik a pilóta, anélkül, hogy kinézne az ablakon, biztos lehet abban, hogy a városban valóban esik az eső.
Szigorú hierarchia
És a ráadás: nem csak pilótaként, hanem légiforgalmi irányítóként is részt vehet bárki a játékban. A magukat légitársaságként aposztrofáló kisközösségek igyekeznek is olyan beosztást tervezni, hogy valaki lehetőleg mindig legyen az "irányítópultnál", azaz 24 órás szolgálatot adnak. Mivel a részvétel önkéntes, előfordulhat, hogy nem sikerül a folyamatosságot biztosítani. Ám ha igen, akkor például az ország légterébe belépő külföldi is bízhat abban, hogy átnavigálják a virtuális Magyarország felett baj nélkül - vagy akár le is szállhat Ferihegyen anélkül, hogy veszélybe sodorná nem létező utasait.

Egy játékbeli tűzre összesereglő gépek az irányító képernyőjén
(www.virtualairlines.hu)
A légitársaságokhoz - akárcsak a valós életben - nem könnyű bekerülni: nem csak szigorú rangsorrend van, de még ellenőrző repülés, sőt, amolyan vizsgaféle is vár a leendő pilótákra - persze mindez a számítógép előtt. A Malév színeit használó Magyar Repülőszimulátor Egyesület tagjai közül például az újoncok még növendékként kezdik, ám 30 repült órától már első tisztként, száz óra után vezető első tisztként, 200 órától kapitányként, 300 óra felett pedig már oktató kapitányként repülhetnek a légitársaság színeiben - az órák alatt persze a repülőszimulátor használatának hosszát kell érteni.
A gyakorlatra szükség is van: a szimulátorban a problémák, meghibásodások valószínűsége is állítható: a robotpilóta meghibásodásától kezdve a tűzig sok minden előfordulhat útközben - de választható gondtalan repülés is. A programban választható gépek pedig megegyeznek a Malév tényleges légiflottájával: Fokker, Bombardier és Boeing közül választhatnak a tagok, - azonban hogy pontosan melyik géppel repülhetnek, attól is függ, hogy milyen rangot értek már el.
Az angol elvárás
Egy-egy út természetesen a szimulátorral is pontosan addig tart, amíg a valóságban. Rossz időjárási körülmények, vagy ha egyszerre sok játékos választja ugyanazt a repülőteret, és torlódás alakul ki, éppúgy elnyújthatja az utazási időt, mint a valóságban. Az angol nyelv ismerete pedig szintén olyan követelmény, mint a valóságban (egy ausztráliában ülő légiirányítótól nem is várhatjuk, hogy magyarul segítse a repülést, és persze egy Párizs-Budapest viszonylatot repülő francia sem értené, hogy a magyar irányító mit mond, ha nem lenne a közös nyelv).
A virtuális Malév társaság háromszáz tagot számlál: ez vetekszik a British Airways vagy éppen a Lufthansa színeiben "repülő" játékosok alkotta közösségekével. A szimulátorhasználók 2005-ben 5127 járattal repültek, s összesen tízezer órányi utat tettek meg a számítógép előtt ülve, ami éves átlagban 14 repülést jelent (a valódi Malév 2004-ben 26 ezer járatot indított). A nagyobb, szervezett, közös játéknapokon pedig előfordult: több Malév gép szállt a kibertérben, mint a valóságban.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?