2009-ig 17 forintos nagykereskedelmi mobil percdíj

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság három év alatt, 2009. január 1-re egységes, percenként 16,84 forintos nagykereskedelmi végződtetési díjat akar kialakítani a három mobilszolgáltatónál, így a T-Mobile-nak évente 14,74 százalékkal, a Pannonnak 16,99 százalékkal, a Vodafone-nak pedig 19,77 százalékkal kell mérsékelnie az árakat.
Vágólapra másolva!

Pataki Dániel, az NHH elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a folyamatról szóló határozatával a hivatal átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszi a piacot. Hozzátette: az árcsökkenés része a mobil piac második körös elemzésének, aminek során egyrészt vizsgálják, hogy a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone, mint jelentős erejű piaci szolgáltató eleget tesz-e kötelezettségeinek, másrészt elfogadják vagy meghatározzák a költségalapú árakat. A szolgáltatóknak öt kötelezettségük van: eleget kell tenniük az egyenlő elbánás, az átláthatóság és a hozzáférés követelményének, számvitelileg szét kell választaniuk a költségeket, s költségalapú árakat kell alkalmazniuk.

A hatóság a költségekkel összefüggésben kialakított egy modellt, s ennek alapján az iparági átlagjövedelmet 17,5 százalékról 13,7 százalékra csökkentette. A jövedelem kiszámításának alapját a nettó eszközérték adja. Az elnök a végződtetési díjakról elmondta: korábban a szolgáltatók költségmodellje alapján kidolgozott díjtervezetet a hatóság nemzetközi összehasonlító árak alapján vizsgálta, illetve ez alapján döntött, ha a cégek számításait nem találta megfelelőnek. Most a folyamat részben hasonló, ám a hatóság már nem összehasonlító áron, hanem az általa kidolgozott, a magyar viszonyokat ideáltipikusnak tekintő modell alapján dönt.

A modell kialakításában a mobilcégek is részt vehettek. Pataki Dániel a magyarországi helyzetről elmondta: az idén január elsején Magyarország a 31 OECD-ország között a 18. helyet foglalta el a végződtetési díjakat illetően, ám a mostani döntéssel, illetve a folyamat végére mintegy 8 helyet javíthat pozícióján. Négy évvel ezelőtt Magyarország még a legdrágább volt az OECD-országok között. Az elnök elmondta: Magyarországon az elmúlt években a távközlési iparban nominálisan csökkentek a fogyasztói árak, míg Európában a reálár-csökkenés átlagosan évente 10 százalék volt.