Operációs rendszer 2.0

Vágólapra másolva!
Miért lenne szükség web 2.0-s operációs rendszerre, ha a jelenlegiek alatt is futnak a webkettes alkalmazások? Azért, hogy ezeket egyszerűen lehessen használni, s egy átlagfelhasználó is elboldoguljon velük.
Vágólapra másolva!

A web 2.0 elsősorban nem a technológiáról, hanem a közösség erejéről és a tudás, az információ - bármit is jelentsen ez - megosztásáról szól. Elméletben legalábbis. Gyakorlatban pedig az IT-világ összes cápája arra hajt, hogy ő legyen az, aki valamilyen egységes 2.0-s technológiát tesz az állandó béta állapotban levő, egyre kaotikusabb webkettő alá, hogy aztán az ő kezéből egyen a szép új internet.

Miért lenne szüksége a web 2.0-nak új operációs rendszerre, ha a maiak alatt is remekül működnek a webkettes alkalmazások és technológiák? A kulcs a könnyű kezelhetőség és az ez által elérhető felhasználói tömegek. Hiába tud mindenféle csodát a webkettő, ha csak az a néhány tíz-, esetleg százezres elit réteg tudja kihasználni, akik értenek hozzá - a lényeg és a siker titka, hogy az is tudja alkalmazni, aki nem ért hozzá.

Ma csak órákig tartó installálgatás, regisztrációk, patchelés és általános, unalmas szöszmötölés árán lehet web 2.0-ra alkalmassá tenni egy "szűz" gépet (a hozzávaló "újszülött" felhasználóval) - mennyivel egyszerűbb lenne, ha az operációs rendszerrel megkapott környezetünk már alapban átsegítene ezen a kínos procedúrán, és ott várna beépítve minden! Emellett persze fontos lenne még az egységes felület, hogy egy alkalmazásnak ne kelljen windowsos, linuxos, Mac OS X-es (hogy a különféle böngészővariációkról és a mobil eszközökről ne is beszéljünk) és még ki tudja milyen verziókat készíteni.

A varázsszó: WebOS

Magától értetődő ötlet az operációs rendszer és a böngésző összemosása, a közös kezelőfelület szintjén mindenképpen, de jó, ha a szolgáltatásokban is, hiszen ezzel máris megvalósulna az említett közös platform: a weben (jó esetben) amúgy is ugyanazt látja mindenki, bármilyen gép előtt is ül. Erre utal a gyakorlatban még nem is létező környezet elnevezése, a WebOS: webes kinézetű, webes szervezésű, a webes munkát-szórakozást kiszolgáló valami, amely több mint böngésző, egy majdnem-operációsrendszer.

A Microsoft már régóta erőlteti ezt az utat, bár anno megütötték a bokájukat az Internet Explorer és a Windows összebetonozásával, a Windows XP-ben a saját gépünkön ugyanúgy barangoltunk már, mint a weben; a Vistában pedig jóformán sosem fogja tudni az ember, hogy a saját gépéről jön az adat, amivel dolgozik, vagy a Windows Live rendszer valamelyik bugyrából.

"A PlayStation 3 az új PC!"

A japán Sony cég marketingesei azt harsogják mindenfelé, hogy a PC halott, a gyártó PlayStation3 játékgépe pedig éppen jókor érkezik teljes értékű számítógépként, hogy általános digitális szórakoztató-központként debütáljon.

Mielőtt legyintenénk a PR-maszlagra, játsszunk el a gondolattal: brutálisan erős, egy multimédiás PC-nél jóval olcsóbb gép, fix hardver, fix szoftver -egy WebOS-sel felszerelve miért is ne lenne alkalmas kiváltani a sok szempontból rémesen elavult PC-t?

Persze nem csak Redmondban tapogatóznak errefelé szorgos kezek, hogyan másképp értelmezhetnénk a Google Desktop Searchét, avagy a Konfabulator felvásárlását és a Yahoo! Widgetsszé átalakítását a másik keresőóriástól, mint a desktopjaink felé való nyújtózkodást? Mindez azonban, úgy tűnik, nem elég, a webkettő még jobban be akar épülni a gépünkbe.

A webes kezelőfelület mellett a legfontosabb a népszerű webkettes szolgáltatások beépítése lenne a WebOS-be, valahogy úgy, ahogy a böngészők ma már szériafelszerelésként Google-keresőablakkal, Bittorrent-klienssel és egyebekkel érkeznek. Miért ne lehetne hasonló módon a WebOS beépített modulja a MySpace, az iTunes, a Skype, a Gmail, a Flickr, RSS-olvasó, azonnali üzenetküldő, webrádió, blogszerkesztő...? Optimális esetben úgy, hogy egyetlen regisztrációval, felhasználónévvel és jelszóval tudjuk használni az összeset!

Érzékeny kérdés, hogy a sok hasonló szolgáltatás közül melyik legyen a WebOS része: miért éppen a Skype, miért éppen a Gmail, és nem valamelyik konkurense? Nos, talán nem véletlen, hogy a webes operációs rendszer készítésével "meggyanúsítható" cégek mindegyike tengernyi webkettes szolgáltatást fejleszt (vagy vásárol fel) maga is. De melyek is ezek a cégek?

Forrás: [origo]
A Live.com: a Microsoft web 2.0-s oldala

A versenyzők

Az első számú versenyző természetesen a Microsoft: a Live.com, az MSN Messenger integrálása jó irányba tett lépésnek tűnik, de az eddigi béták alapján a Vista messze nem az a webkettes Kánaán, amilyenről mi álmodunk. Aztán ott van Bill Gatesék legújabb rémálma, a Google. Bár hivatalos bejelentés még nem történt az ügyben, mindenki biztosra veszi, hogy valami ilyesmin mesterkednek: elég a már említett desktop irányú mozgolódásra tekinteni, vagy a "more" gombra kattintani a legendásan puritán nyitóoldalon, és ámulni, hogy mennyi szolgáltatás sorakozik a kereső mögött (amelyek ráadásul szépen össze is dolgoznak: a Google Talk csevgőkliens például szól, ha levelünk érkezett a Gmailben, és így tovább).

Nemigen lehet olyan, népszerű webkettes alkalmazást találni, amelynek ne létezne Google-féle alternatívája; lehet, hogy a MySpace megeszi reggelire az Orkutot, a Flickr mellett a Picasa labdába sem rúghat, és a YouTube is többet tud, mint a Google Video, a lényeg, hogy gyakorlatilag minden alkalmazás megvan, használja a többiek funkcióit, és egy felhasználó-jelszó párossal mind elérhető. Tulajdonképpen a Google kezében ott az összes puzzle-darabka, csak össze kell rakniuk egy nagy képpé (no meg megoldani, hogy a Gmail például offline is működjön).

Forrás: [origo]
A flickr fejlett képtár-szolgáltatást kínál - részben ingyen

Ha valahol ott ólálkodik a Google, ott a Yahoo!-nak is meg kell jelennie - és ez a WebOS fejlesztésére is igaz, sőt, a szolgáltatások összegyúrásában sokkal előrébb is tart a keresés mögé bújtatott funkciók helyett a "mindent egy helyen" portált építő cég. A yahoo.com az internet leglátogatottabb oldala, a web 2.0 ünnepelt sztárjai közül a birodalomhoz tartozik a del.icio.us és a Flickr, és a Google-höz hasonlóan nekik is megvan minden alkalmazásuk, ami egy webes operációs rendszerhez szükséges. Egy bökkenő van csupán: önerőből, kellő tapasztalat és szaktudás híján valószínűleg egyik cég sem bír belátható időn belül ütőképes, meggyőző produktummal előállni, hiányzik ugyanis a szilárd alap, amire szépen rá lehet aggatni a már meglévő alkalmazásokat.

Forrás: [origo]
Del.icio.us - online könyjelzőtár

A titkos esélyes

Külső segítségre van tehát szükség, de ki lehet erre alkalmas? Az Apple? Ott a remek Mac OS X operációs rendszer, beépített webszerverrel, és az iLife csomagba foglalt szolgáltatásokkal, a .mac online rendszerrel - de bármennyire is közeledik egymáshoz a Windows és a Mac platform, valószínűtlen, hogy az Apple belátható időn belül "hazai pályán" tudja meghódítani a PC-s világot. Ők inkább arra játszanak, hogy a PC ellenében növeljék a maguk 6-8 százalékos piaci részesedését a számítógéppiacon, de csak ezen a szeleten belül csinálnak forradalmat. Linux? Operációs rendszernek szuper: stabil, gyors - csak éppen az a webes összetevő hiányzik belőle, ami a kapocs lehetne a web 2.0 felé. A mi tippünk a Mozilla. A Firefox böngésző népszerűsége meredeken nő, rengeteget tud, biztonságos, minden platformon fut, nyílt forráskódú, tehát bárki könnyen tud fejleszteni alá (illetve integrálni a már meglevő alkalmazásokat) - a magunk részéről nem lennénk meglepve, ha a Gran Paradiso kódnév alatt fejlesztett, 2007 első negyedévére jósolt megjelenésű 3.0-s verzió már egy igazi WebOS lenne.

Webre fel!

Vajon mikor valósulnak meg ezek a remekül hangzó elméletek? A Windows Vista magánfelhasználóknak szánt változata jelen állás szerint jövő tavasszal megjelenik- addig pedig a potenciális konkurenseknek fel kell mutatniuk valamit, ha nem akarják, hogy a Microsoft hegemóniája folytatódjon.

Forrás: [origo]
Larry Ellison, az Oracle vezetője

Érdekes megfigyelni, hogy a hálózati tartalom, az információk megosztása körül forgó web 2.0 filozófia mennyire rímel a Larry Ellison által a kilencvenes évek közepén megálmodott hálózati számítógép-modellre. Az Oracle-nagyfőnök egy olyan olcsó, leegyszerűsített kliensgépet képzelt el a felhasználóknak, amely mindent (az operációs rendszert, az alkalmazásokat stb.) a hálózatról szipkázna le és futtatna. A forradalminak tűnő ötlet aztán főleg sávszélességgondok miatt elsikkadt.

Néhány év múlva Bill Gates azzal toldotta meg az ötletet, hogy az egyszeri felhasználó ingyen tölthetne le minden programot a nagy központi (természetesen microsoftos...) szerverparkból, hogy aztán a tényleges használatuk után fizessen - teszem azt a szabadon letöltött Word minden egyes elindításakor átutal a rendszer a bankszámlámról 10 centet a Microsoftnak. A legújabb pletykák szerint most a Google dolgozik az ötlet megvalósításán, és a Dellel közösen gyártott 300 dolláros, webezésre optimalizált kompakt PC-kkel tervezik elárasztani a világot.

Hanula Zsolt
(tomorrow magazin)