Internetes roham az elkurtuk.hu webcímért

Vágólapra másolva!
Nagy a keletje az elkúrtuk szó variánsainak a domaintérben az utóbbi időben. A domainabc című szaklap összeállítása szerint az elkurtuk.hu-t hárman is, az elkurtatok.hu-t és az elkurtuk.com-ot pedig egy-egy magánszemély akarta bejegyezni.
Vágólapra másolva!

Mint minden jelentős politikai esemény idején, így most, Gyurcsány Ferenc emlékezetes beszéde után is többen fantáziát láttak a legjellegzetesebb szófordulatok domainként való hasznosításában. A vasárnap lapunkban is megjelent, nem a nyilvánosságnak szánt balatonőszödi beszéd "csúcskifejezését" hasznosítani kívánók az elmúlt napokban több olyan internetcím bejegyzését is kezdeményezték, amik ebből a szóból eredeztethetők.

Hárman is rámozdultak

Az elkurtuk.hu-t három magánszamély is kérte magának - egymástól függetlenül, az elkurtatok.hu-t pedig egyvalaki. A magyar névtérbe való bejegyzést két hetes meghirdetési és várakozási időszak előzi meg, ha ezalatt senki nem jelzi, hogy jogos igény formál a kívánt domainre, akkor a címet bejegyzik. Kivéve, ha a címek bejegyzését végző adminisztratív szervezet emel kifogást; az egyik ok, ami miatt elutasíthatják egy cím delegálását, az az, ha megbotránkozást kelt. Hogy a kifejezetten trágárnak minősülő szóról mi a véleményük az adminisztrátoroknak, még nem tudni.

Kevesebbet kockáztattak azok, akik a nemzetközi névtérbe regisztráltak címe: az elkurtuk.com és az elkurtuk.info címek már működnek, a .com és .info végződések alá könnyebb ugyanis bejegyezni egy címet. Míg az egyik domai a kormánypárt honlapjára mutat, a másikon egy fórum üzemel - egyelőre minimális érdeklődés mellett.

Réhi hagyomány

Divatos jelenségnek számít a politikusi szóhasználatot kifigurázó, azt a közemlékezetben megtartó internetcímek bejegyzése. Az informatikai tárca emlékezetes óvodai eszközbeszerzésére emlékeztető kakaobiztos.hu a mai napig üzemel, de több olyan közéletben felbukkant kifejezés is volt már, amelyekkel rokon címeken ideig-óráig működtek weboldalak, ám később, ahogy a szó kiesett a napi politika fősodrából, eltűntek az oldalak is - várhatóan a kakaobiztos.hu is így végzi, hiszen április óta nem frissült. Hogy az elkurtuk.hu és elkurtatok.hu milyen formában és meddig fog üzemelni, nem tudni, mindenesetre a kéthetes várakozási időszak jelentősen csökkenti majd a közölni szánt tartalom aktualitását.