A britek szerint szétszakadhat az internet

Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben az egész emberiség ugyanarra a hálózatra csatlakozva kommunikál majd - állapították meg az internet brit szakértőinek tanácskozásán.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, hogy az az internet, amit jelenleg használunk, öt év múlva egyáltalán nem létezik majd - mondta el Nitin Desai, az ENSZ Internet Governance Forum (IGF) nevű szervezetének tagja az internet regulációjáért felelős brit szervezetek tanácskozásán a BBC beszámolója szerint. Pár év múlva sokkal több kínai és indiai tartalom lesz az interneten, mint angol nyelvű, és az igények is mások.

Desai szerint az ázsiai országok megbízhatóbban működő, a támadásoknak jobban ellenálló hálózatot szeretnének, mivel itt a nyugati országokkal ellentétben nem a kereskedelmi- és médiatartalmak határozzák meg az internetet, hanem a kormányzat és a közszféra jelenléte. Kína emellett már egy ideje nehezményezi, hogy az ottani felhasználóknak a kínai nyelvű oldalak megtekintéséhez is latin betűs webcímeket kell beírniuk a böngészőbe, bár a latin ábécét a netezők nagy része nem ismeri.

A szakértő szerint az internet "balkanizálódásához" vezethet, ha a netcímek szabályozása terén egyes országok elszakadnak a jelenlegi rendszertől - bár sokak szerint ez elkerülhetetlen. Nem mindegy viszont, hogy egymástól teljesen elvágva, vagy átjárhatóan működnek majd az eltérő igényeknek megfelelően kiépített hálózatok - mondta el Chinyelu Onwurah, az egyik brit internet-regulátor képviselője, aki szerint az utóbbi eset egyáltalán nem lenne rossz. A szakértő szerint ugyanis elfogadható, hogy a különböző felhasználók differenciált védelmet, funckionalitást és sebességet várjanak el a saját hálózatuktól.

A brit internet-szakértők az IGF első nemzetközi ülését megelőzően tartották tanácskozásukat. Az ENSZ szervezete még ebben a hónapban ül össze Athénban, döntést azonban nem hozhat az internet jövőjével kapcsolatban, mivel kizárólag konzultatív fórum, aminek nincs hivatalos tagsága.