A reklámszakemberek fantáziája kimeríthetetlen, és egy-egy termék eladásáért minden legális és sokszor illegális módszert latba vetnek. A legújabb ötlet, hogy egy cég blognak álcázza legújabb kínálatát. Ez ugyan kimeríti a rejtett reklám fogalmát és mint ilyen, törvénytelen, de azért egészen nagyágyúk is próbálkoznak vele.
Például a Sony Entertainment Computer amerikai leányvállalata, amely a valódi bloggerek támadásai nyomán volt kénytelen levetni álcáját. Felkerült ugyanis az internetre egy álblog, amely a "Nem kérek mást karácsonyra, csak egy Playstationt" címet viselte, gazdája pedig egy Charlie Nick-kel megjelölt amatőr rapper volt, aki lelkes, és a menő kamaszokra jellemző stílusban áradozott e népszerű játékról. Miután azonban a bloggerek lebuktatták, a Sony kénytelen volt bocsánatot kérni ravaszkodásáért és ígéretet tett, hogy a jövőben csakis "tényszerű információkat" tesz közzé a játék legújabb verziójáról.
Blog helyett flog
Nem a Sony volt az első cég, amelyiknél kilógott a reklám lólába. A Wal-Mart csoportot már októberben tetten érték álblog, azaz "flog" (f = fake, azaz hamis) gyártásban. Az ő blogjukban Laura és Jim, mint "átlagamerikaiak" átutazzák az Államokat, és pihenőjüket a Wal-Mart hipermarketek parkolóiban töltik. Közben persze találkoznak a cég alkalmazottaival, akik mind elmondják, hogy mennyire szeretnek ott dolgozni.
És a jelenség egyre inkább virágzik: vannak olyan cégek, amelyek honoráriumot ajánlanak a bloggereknek, hogyha termékeikről beszélnek internetes naplójukban. Az úttörő ebben a PayPerPost, de máris akad riválisa, a ReviewMe-ban. A vállalatoknak még mindig jobban megéri üzenetenként néhány dollárral kiszúrni a bloggerek szemét, mint drága fizetett reklámokba befektetni. Persze a netírók sem restek: a ReviewMe-n mindenféle nyelven ajánlkoznak a görögtől a kínaiig on-line "termékmenedzsernek", van aki 500 dollárt is elkér egy-egy jól irányzott bejegyzésért. Már olyan is létezik, hogy reklámüzeneteket vásárolnak fizetős letöltéssel, ahogyan azt a lemezkereskedelemben már régóta teszik. A RewievMe hangsúlyozza: nem várhatnak el feltétlenül pozitív véleményeket a bloggerektől, de az üzenetek többsége mégis pozitív, de legalábbis "konstruktívan bíráló" jellegű.
Flogból jön a kábeltévés ajánlat is
Ennek az újfajta reklámkampánynak a kiterjedése végtelen lehet, akár ezer üzenetből is állhat. A PayPerPost kliense például a Speed Channel kábeltv, amely éppen új műsorával szeretné "beetetni" a közönséget. A hamis blogok, illetve a fizetett bloggerek, akik magukat független kommentátoroknak adják ki, elvileg illegálisak - vélekedik az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) és hamarosan akár büntetőjogi eljárás is indulhat ellenük. Az FTC közelmúltban kiadott hírlevele felhívta a figyelmet arra, hogy a fizetett bloggerek részéről ennek a ténynek eltitkolása egyet jelent a fogyasztók becsapásával. A fenyegetés hatására a PayPerPost felszólította beépített embereit, hogy jelöljék meg üzeneteiknél, hogy fizetett hirdetésről van szó. Számos honlap azonban egyelőre fütyül a veszélyre.
Egyes cégek az "internetes fülbesúgó" módszert, a "buzzt" alkalmazzák az olyan népszerű portálokon, mint a fantasztikus zenei börzét kínáló YouTube-on, vagy a legnagyobb amerikai társkeresőn, a MySpace-en keresztül. Ez utóbbin az érdekeltek már "személyes profilokat" is létrehoztak, hogy "barátokat keressenek".
(MTI)
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?