[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > internet

iPhone Google Szoftverbázis
Címkék:internet

Bértüntetők az internetről

[origo]|2007. 01. 18., 10:21|

Gyakran ostoroznak a világ számos táján politikai erőket azért, mert egyes demonstrációkhoz fizetett tüntetőket alkalmaznak. Németországban viszont immár létezik egy internetes portál, amelyen keresztül bárki bérelhet magának utcai tömeget akár társadalmi-politikai jellegű megmozdulásokra, akár kereskedelmi akciókra.

Az Erentónál általában 10-30 eurós órabérért, vagy pedig napi 145 euróért lehet tüntetők bérelni, ha szükséges, ugyancsak kölcsönöznek megafonokat, hangos kamionokat, sőt, akár munkaruhákat is. A portálon egyenként ki lehet választani a "bérelt tömeg" tagjait, ugyanis mindegyiküknek ott látható fotós életrajza, személyleírása, nyelvtudása és az is, hogy mennyi időre lehet folyamatosan igénybe venni. (Általában hat óra a maximum). "Akinek véleménye van, joga van annak kinyilvánítására" - olvasható a honlapon, miként az is, hogy nem adnak tüntetőket rasszista vagy idegengyűlölő megmozdulásokhoz.

Regisztrálj, ha tüntetnél

A bértüntetők honlapja az újév első napjaiban indult.  Az ötletet az adta, hogy tavaly decemberben a német háziorvosok szövetsége, a KbV 170 munkanélkülit, illetve diákot bérelt fel, hogy erősítsék soraikat a berlini Reichstag előtt a tervezett egészségügyi reform elleni tüntetésen. A szóvivő 5000 eurót fektetett be a vállalkozásba, amelyet "PR-akciónak nevezett, mivel a tüntetőknek a médiának szánt egy órás élőláncot kellett alkotniuk. A német sajtó szerint nem a KbV volt az első, amely statisztákhoz folyamodott, de a korábbi megmozdulások szervezői nem verték ezt nagydobra.

A bértüntetők toborzása gyorsan halad. Január közepére már 360 fős stábbal rendelkezik az Erento. Bevetésükre még nem került sor, megítélésük meglehetősen vegyes. Egy 23 éves sportegyetemista lány szerint "ez is ugyanolyan munka, mint a többi", de megérti azokat, akik vonakodnak, mivel ugyanúgy meg kell mutatni arcukat, mint az "igazi" tüntetőknek, bekerülhetnek az újságokba és a tv-be, annak minden kellemetlenségével együtt. Egy 22 éves baloldali aktivista szakmunkás elismeri, hogy a bértüntetők alkalmazása "hamis képet festhet a demokráciáról". Szerinte veszélyes lehet, ha őket szélsőjobboldali szervezetek használják fel, ugyanakkor "jól jön a pénz, ha azok, akik adják, megfelelnek az ő erkölcsi felfogásának" - ezért szívesen vesz részt olyan megmozdulásokban, amelyeken a békéről, a szolidaritásról és a társadalmi igazságosságról van szó. Igaz, ilyen akciókban ingyen is részt vehet...

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Így védheti meg gyerekét az interneten Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
    Forrás: Malév virtual Az interneten tovább repül a Malév A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
    Forrás: AFP Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól! A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény? Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Electrolux EOB 53202 X + EHS 60041 P beépíthető elektromos sütő + kerámia főzőlapteleszkópos sütősín, lágy ajtócsukódás, grill, légkeverés, a főzőlap elektronikus vezérléssel, bővíthető felülettel...
144 900 Ft

24 óra hírei

18:55A villanyautót is jó lesz vezetni
18:39Bundával gyanúsítják az 1978-as focivébé győztesét
18:35Hogyan ríkat meg Adele?

Legolvasottabb cikkek

hirdetés

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

Szavazás

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.