Európai átlag: heti 11 óra internet

Vágólapra másolva!
Az európaiak átlagosan 11 órát interneteztek hetente a múlt évben - adta hírül az osztrák tömegtájékoztatás az EIAA (European Interactive Advertising Association) tanulmányának adataira hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A felmérések szerint ez 11 százalékos növekedést jelent a 2004-es évhez viszonyítva, és külön érdekesség, hogy az internetezők háromnegyede főképpen magánszemélyként használta a világhálót. A széles sávú internetezés Európa-bajnoka Franciaország, hiszen ott 87 százalékos a világhálóhoz való ilyen hozzáférés aránya. Mögötte Norvégia és Dánia következik 85 százalékos széles sávú lefedettséggel, majd Nagy-Britannia és Svédország 84 százalékkal.

Európában ugyan stagnál a televíziók, a rádiók és a napilapok nézettsége és olvasottsága, azonban a magazinok már 5 százalékos visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni. Az osztrák sajtóban idézett tanulmány szerint az internet a média egyedüli olyan ága, amelynél növekszik a felhasználására fordított idő.

Az osztrák tömegtájékoztatás hétfőn arról is hírt adott: az osztrák cégek már olyannyira használják a világhálót, hogy minden 5 vállalkozás közül 4-nek már saját internetes honlapja van. Ezzel az Eurostat adatai alapján Ausztria a kontinens középmezőnyében foglal helyet, de például Németország előtt. A rangsort ezen a téren Svédország és Dánia vezeti. Európában egyébként átlagosan minden 3 cég közül kettőnek van internetes honlapja.