A belga lapok kitiltották a Google-t saját oldalukról

Vágólapra másolva!
A világ egyik leghíresebb internetes keresőprogramját működtető Google médiacéget egy brüsszeli bíróság kedden eltiltotta attól, hogy belga újságcikkeket, fotókat szerepeltessen internetes oldalain az érintett kiadóvállalatok előzetes engedélye nélkül.
Vágólapra másolva!

A döntés szakértők szerint precedens-értékű lehet. A belgiumi francia nyelvű lapok érdekeit védő cég, a Copiepresse egy évvel ezelőtt indított pert a Google ellen, azt követelve, hogy csak az érintett kiadók előzetes engedélyével kerülhessenek fel a Google oldalaira a belga cikkek, s hogy az érintett médiacégeknek a Google ezért fizessen is. Szeptember elején a brüsszeli bíróság ítéletben kötelezte az amerikai vállalatot, hogy internetes keresőprogramjának belga oldalairól távolítsa el a Copiepresse-hez tartozó lapok cikkeit, fotóit, ábráit, s magas összegű bírságot szabott ki, ha ez nem történne meg. (Minden egyes nap késlekedésért a Google-nak 1 millió eurót kellett volna fizetnie.) Az amerikai cég újabb eljárást kért, s ez ért véget a most kedden meghozott ítélettel: eszerint a közlési tilalom a szerzői jogok miatt továbbra is érvényes, de a pénzbírság összegét csökkentették, azaz késlekedés esetén napi 25 ezer euróban szabták meg.

A Copiepresse szerint még három héttel ezelőtt is mintegy 960 ezer "tiltott" cikk szerepelt a Google archívumában. Márpedig ez nyilvánvalóan komoly veszteség a belga lapkiadóknak: az egyik legtekintélyesebb belgiumi francia nyelvű napilap, a Le Soir például a korábbi lapszámok letöltéséért pénzt kér az internetezőktől, míg a Google-nál az érdeklődők ingyen nézhetik meg a hetekkel korábbi cikkeket.