Tartalomszűrésbe kezd a YouTube

Vágólapra másolva!
A Google bejelentette, hogy a közeljövőben megszűrik a videomegosztóra feltöltött tartalmakat, de hogy pontosan mikortól, az egyelőre nem derült ki.
Vágólapra másolva!

Az internetes vállalat az Audible Magic által kifejlesztett technológiát alkalmazza majd a szerzői jogot sértő alkotások feltöltésének megakadályozására - adta hírül a San José Mercury News. A szoftvert eddig csak zenék szűrésére alkalmazták, működési elve pedig igen egyszerű: mintát - hangos "ujjlenyomatot" - vesz a feltöltött állományból, és összehasonlítja azt az adatbázisában tárolt anyagokkal. A videók kiválogatására alkalmas változatot még nem mutatták be.

A Google bejelentése szerint a tartalomszűrés nem általános lesz, hanem külön-külön kötnek erről megállapodást az egyes kiadókkal. A cég korlátozza is a YouTube-ra feltölthető videók hosszát, ami maximum 10 perc lesz, kerülendő ezzel a hosszabb filmek vagy sorozat-epizódok közzétételét. Az elemzők szerint a lépés súlyosan korlátozhatja a szájt népszerűségét, már csak azért is, mert a közelmúltban számtalan olyan videomegosztó indult el, ahol nincs ilyen szigorú ellenőrzés.

A YouTube-ról nemrégiben a Viacom tévétársaság töröltettett százezer olyan videót, és korábban más médiavállalat is ehhez a módszerhez folyamodott, viszont így sem tudtak véget vetni az illegális feltöltéseknek. A videomegosztót birtokló Google sokáig nem volt hajlandó tartalomszűrést bevezetni az oldalon, inkább a jogdíjakról igyekezett megállapodni a klipek tulajdonosaival, de ez a stratégia nem vált be mindenkinél - aminek most a felhasználók láthatják kárát.