Webkamera előtt ölte meg magát egy brit férfi

Vágólapra másolva!
Az internetes csevegőszobában sokan még akkor sem hitték el, hogy a 42 éves Kevin Whitrick tényleg öngyilkosságot hajt végre, amikor élőben nézték végig, hogyan akasztja fel magát.
Vágólapra másolva!

Az angliai Wellingtonban élő férfi a brit lapok beszámolója szerint rendszeres látogatója volt a PalTalk nevű webkamerás csevegőszájtnak, ahol március 21-én szerdán, két órával az öngyilkosságot megelőzően be is jelentette, mire készül. A szájt egymással vitában álló felhasználóknak fenntartott "Insult" nevű chatszobájában tartózkodó internetezők azonban nem hittek neki. Legtöbben azt gondolták, átverésről van szó, sőt, volt aki azzal cukkolta a férfit: ne felejtse el bekapcsolni a webkamerát, ha tényleg megteszi.

Whitrick azonban valóra is váltotta ígéretét: körülbelül ötvenen élőben nézhették végig a weben, ahogy kötéllel a kezében feláll egy székre, átfűzi azt egy kampón, majd a nyakára hurkolva felakasztja magát. Még eközben is volt olyan netező, aki megjegyezte, milyen szerencsétlenül csinálja, Whitrick haláltusáját látva azonban a legtöbben megértették: nem tréfáról van szó, és értesítették a hatóságokat. A PalTalk nem sokkal ez után elérhetetlenné tették a férfi kamerájának képét.

Miután valaki sikeresen kinyomozta Whitrick lakcímét, a rendőrök hamarosan rátörték az ajtót a férfira, akit azonban már nem tudtak megmenteni. Rokonai és a hatóságok közlése szerint a férfi öngyilkossága előtt súlyos depresszióban szenvedett: feleségétől és két gyermekétől egy ideje külön élt, édesapja nem sokkal korábban halt meg, ő maga pedig tavaly szenvedett súlyos sérüléseket egy autóbalesetben.